Jakab Péter, a Jobbik elnöke reagált a parlament hétfői ülésén Orbán Viktor napirend előtti felszólalására, melyben a miniszterelnök újra felolvasta a kormány ma már egyszer ismertetett koronavírus-ügyi intézkedéseit.
A jobbikos többek között arról beszélt, hogy a jelenlegi helyzetben a legfontosabb képesség, amit meg kellene őriznünk, az az együttműködés képessége. A felhatalmazási törvény alapján viszont úgy tűnik, hogy a kormány nem akar együttműködni – mondta – , ellenkezőleg: gyűlöletkampányt folytat, amikor azzal hecceli a közvéleményt, hogy „az ellenzék a vírusnak szurkol”.
Jakab ezután hosszan sorolta, hogy mely szakmai javaslatokat utasította vissza eddig a kabinet „politikai támadásnak” minősítve azokat.
Az ellenzéki politikus felszólalásában munkahelyvédelmi alap létrehozását sürgette a növekvő elbocsátások miatt, emlékeztetve, hogy több európai ország már lépett az ügyben.
„A világ elrohan mellettünk. (…) Az elmúlt években, amikor a haveroknak milliárdszám osztották a közpénzt, akkor nem spóroltak. Hát most se spóroljanak!”
– mondta Jakab.
Ezután arról beszélt, hogy „mindannyian látjuk, hogy milyen lerohasztott állapotban vannak a kórházaink, milyen megalázó életkörülmények között küzdenek a magyar emberek életéért az egészségügyben dolgozók és a közszolgáltatásokat elvégzők”.
Ennek az országnak a megmentői nem itt ülnek, hanem a kórházakban most is küzdenek
– mondta, majd beszédét azzal zárta, hogy felkérte a képviselőket: felállva, tapssal mondjanak köszönetet az egészségügyi dolgozók munkájáért. Az addig hetek óta a politikai ellentétek félretételéről szónokló kormánypártiak azonban nem voltak hajlandóak a gesztusra, ülve maradtak.