Politika

Magyar Péter: közzéteszem a felvételt, ami miatt a kormánynak le kell mondania

Belföld

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

Bulvár

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira

„Orbán retteg, hiszen tudja, hogy mindent elrontottak, amit el lehet rontani”

Alkotmányos puccsot készít elő a kormány Hadházy Ákos szerint.

RövidenRöviden

A kormány pénteken benyújtotta a parlamentnek azt a törvényjavaslatot (pdf), amellyel a koronavírus-járvány okán teljesen kiiktatná a parlamentet erre az évre, hogy a továbbiakban ad-hoc rendeletekkel irányítson.

Ezt azt jelenti, hogy a koronavírus-veszélyhelyzetet meglovagolva Orbán Viktor gyakorlatilag korlátlan hatalmat kér, méghozzá korlátlan ideig,

azt ugyanis szintén a kormány (Orbán) döntené el a jövőben, hogy meddig tart a vészhelyzet. A négy éve folyamatosan tartó „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet” példájából kiindulva pedig nagy kapkodásra valószínűleg itt sem kellene számítani.

Az időszak azt is eredményezné, hogy a kormány egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, a törvényi rendelkezésektől eltérhet és más rendkívüli intézkedéseket is hozhat. Nem lehetne önkormányzati testületeket feloszlatni, nem lehetne időközi választásokat vagy népszavazásokat tartani, a járványügyi intézkedés akadályozásáért börtön járna, és a rémhírterjesztőket is szigorúbban büntetnék. Utóbbi egyrészről dicséretes, másrészről, ahol a kormány propagandistái „szardaraboknak” nevezik és rendőrautóba ültetnék azokat az újságírókat, akik kérdezni merészelnek, nem sok jót vetít előre.

Hadházy Ákos független képviselő mindezeket úgy foglalta össze Facebook-posztjában:

„Orbán retteg, hiszen tudja, hogy mindent elrontottak, amit el lehet rontani. A legnagyobb bűnük, hogy a helyzet súlyosságát a legutóbbi időkig elhazudták (Gulyás Gergely még tegnap is azt nyilatkozta, hogy 65 év alatt semmi gond, nyugodtan fertőzzük egymást!), de alig teszteltek, alig van maszk és a kormány hezitál a komolyabb megelőző intézkedések meghozatalával.”

Hétfőn Orbán a járványügyi veszélyhelyzet ürügyén KORLÁTLAN HATALMAT KÉR KORÁTLAN IDEIG. A javaslat szerint ő dönti el,…

Posted by Hadházy Ákos on Saturday, March 21, 2020

Hadházy azt is hozzáteszi, a törvénytervezet nem a járványvédelmet szolgálja, hanem az „alkotmányos puccsot”. Ezt igazolja szerinte, hogy a kormány „bűnös módon még mindig halogatja a szükséges szigorításokat, pedig azokat hétfőn ugyanúgy átvihetné a parlamenten sürgősséggel, vagy a hitelmoratóriumot is azonnal törvénybe iktathatná”. És persze foglalkozhatna maszkok beszerzésével, ahogyan a csehek teszik – jegyzi meg.

A jó hír, hogy a hétfőn összeülő parlament a törvényjavaslatról csak akkor dönthet, ha az országgyűlés eltér a házszabálytól, amihez a parlamenti képviselők négyötödének (159 szavazat) támogatása kell. Ez – ha csak az „ellenzék” soraiban ülő Fidesz-kitartottak nem aktivizálódnak – valószínűleg nem fog összejönni.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Hadházy a visszavonulását is belengette, annyira letaglózta Magyar Péter hirtelen jött népszerűsége

Botrány: kiengedték a letartóztatásból a gyermekpornográfiával gyanúsított volt állami vezetőt, Orbán gimnáziumi osztálytársát

Durva ellentámadás várható a Fidesztől

Gulyás Gergelynek ún. gerincműtéte volt

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

„Akkor is hazudsz, ha kérdezel” – reagálta Bayer Zsoltnak Magyar Péter