Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Bűnügy

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Teljhatalom jöhet a járvány ürügyén Hadházy Ákos szerint

Hétfőn szavaz a parlament arról a kormányjavaslatról (pdf), amely a március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításának szabályairól szól, és amellyel a parlament korlátlan időre átadna minden jogot a kormánynak a vészhelyzetre hivatkozva.

Hadházy Ákos független képviselő ennek kapcsán felhívja a figyelmet: a parlament úgy adná most át a jogokat, hogy majd a kormány mondaná meg, mikor van szerinte vége a vészhelyzetnek. „Gondolom, ha csökkenne a népszerűsége, akkor el fog húzódni” – írja Hadházy.

Szerinte azonban kilóg a lóláb, mert „a törvénytervezet megtiltja a népszavazásokat, időközi választásokat és gyorsan rendelkezik pl. arról, hogy ha egy önkormányzat feloszlik, akkor is marad minden a régiben, marad a – fideszes – polgármester”.

„Nem vagyok hajlandó teljhatalmat adni egy olyan miniszterelnöknek, aki egy hete még azzal riogatott, hogy nem ad fizetést a tanároknak, ha bezárják az iskolákat. Aki hétfőn nagy elánnal magyarázta, miért nem kell tesztelni az embereket. Aki még ma reggel is azt kiabálja, hogy a határok lezárásával megoldja a dolgot. És akinek kancelláriaminisztere kamerába mondja, hogy 65 év alatt nyugodtan fertőzzük meg egymást. Pintér kézfogásáról ne is beszéljünk…”

– zárja posztját Hadházy.

A kormánynak még saját képviselőinek egészsége sem fontos, ez nem csak az eszetlen kézfogásokból látszik. Még az is csak…

Posted by Hadházy Ákos on Thursday, March 19, 2020

Kocsis: ez koronavírus-törvény

Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében nem részletezte a Hadházy által kifogásolt, teljhatalmat megágyazó rendelkezéseket, ő csupán „koronavírus-törvényként” említi a javaslatot, és arra kéri a parlamenti pártok képviselőit, hogy mindannyian szavazzák meg, hiszen mint írja,

„Most összefogásra van szükség!”

Megkérem minden parlamenti párt képviselőit, hogy a Fidesz-frakcióhoz hasonlóan szavazzák meg jövő héten a…

Posted by Kocsis Máté on Thursday, March 19, 2020

Mint ismert, a kormány veszélyhelyzetben hozott rendelete az alaptörvény értelmében 15 napra maradhat érvényben, kivéve, ha az Országgyűlés felhatalmazást ad a hatályának meghosszabbítására.

A Magyar Narancs emlékeztet, veszélyhelyzet idején a katasztrófavédelemről szóló törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseken túl „az állampolgárok élet-, egészség-, személyi-, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében a kormány rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat”.

A kormány ezen jogkörét ez esetben a járvány felszámolására, a járvány káros következményeinek megelőzése miatt gyakorolhatja. A veszélyhelyzetben meghozott rendeletek visszavonásig, vagy a veszélyhelyzet megszűnéséig lehetnek életben, és példádul veszélyhelyzet végéig időközi időközi választás sem tűzhető ki, ahogy a már kitűzött választások is elmaradnak. Ugyanígy nem lehet sem országos, sem helyi népszavazást tartani.

Hadházy a visszavonulását is belengette, annyira letaglózta Magyar Péter hirtelen jött népszerűsége

Botrány: kiengedték a letartóztatásból a gyermekpornográfiával gyanúsított volt állami vezetőt, Orbán gimnáziumi osztálytársát

Durva ellentámadás várható a Fidesztől

Magyar Péter bejelentette az EP-választási jelöltjeit

Orbán Viktor tombol a Facebookon, elege van mindenből

Menczer Tamás úgy tudja, egész Brüsszel Orbán Viktor elhallgattatásán dolgozik