Több olasz járatát is felfüggeszti a Wizz Air

A koronavírus-járvány okozta visszaeső kereslet miatt március 11-től április 2-ig csökkenti egyes, többek között olaszországi úti célokra közlekedő járatainak sűrűségét a Wizz Air.

A korábbi hírekkel ellentétben a légitársaság ugyanakkor nem függeszti fel ezeket az útvonalakat, nem törölte minden, ezekre az úti célokra üzemeltetett járatát, csökkentett kapacitással továbbra is közlekedik ezekre az úti célokra.

A társaság azt közölte, az érintett utasokat legkésőbb 15 nappal az indulás előtt e-mailben értesítik járatuk törléséről, és választhatnak, hogy elfogadják az ingyenesen, más dátumra felajánlott átfoglalást, visszakapják az eredeti viteldíj 100 százalékát, illetve WIZZ számlán történő jóváírás formájában a 120 százalékát. Megjegyzik, mivel a járattörlésről legkésőbb 14 nappal az indulás előtt értesítést küldenek, a 2004/261/EK rendelet értelmében ezen felüli kompenzációra nem jogosultak az utasok.

Szerdai hír volt, hogy a fapados cég két járatán is koronavírussal fertőzött beteg utazott. Egy Olaszország és Románia között oda-vissza utazó olasz férfi fertőződött meg, akiről csak Olaszországban derült ki, hogy beteg. Az érintett repülőgépet azonnali hatállyal kivonták a közlekedésből.

Több jármű karambolozott az M5-ösön Ócsánál

Bombafenyegetés miatt megbénult a vasúti közlekedés Érd és Pusztaszabolcs között

Halálos gázolás miatt nem járnak a vonatok

Káosz a MÁV-nál: 30-50 perces késések, tömeg Kelenföldön

Fordulat jön az időjárásban

Szerdától megbénul Budapest