Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Belföld

Ügyvédjén keresztül üzent Orbán, fontos helyreigazítani valója akadt

Koronavírus: Újabb három halott Észak-Olaszországban

Újabb három ember halt meg az új típusú koronavírus-fertőzés miatt Észak-Olaszországban kedden, így tízre emelkedett a betegségben elhunytak száma – közölte Angelo Borrelli, az olasz polgári védelmi hatóság vezetője. A három újabb halottat a leginkább érintett olasz régióból, Lombardiából jelentették. A tájékoztatás szerint 80-as éveikben járó emberekről van szó.

A legfrissebb adatok szerint 322-re emelkedett a fertőzöttek száma. A hétfő esti jelentések még hét halálos áldozatról és 222 megbetegedettről szóltak.

Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter közölte: az Olaszországgal szomszédos államok nem zárják le határaikat. „Megállapodtunk, hogy nyitva tartjuk a határokat, mert azok lezárása aránytalan és nem hatékony intézkedés lenne jelen pillanatban” – mondta Speranza újságíróknak, miután uniós egészségügyi miniszterekkel találkozott Rómában.

Feljelentik Orbánékat, amiért a COVID alatt valakik eltüntettek 300 milliárd forintot a lélegeztetőgépek ürügyén

Ismét berobbanhat a Covid Magyarországon, százezrek fordulnak orvoshoz légúti panaszokkal

Enyhén növekszik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja

Súlyos bejelentést tett az ukrán rendőrség

Orbán Viktor tombol a Facebookon, elege van mindenből

Menczer Tamás úgy tudja, egész Brüsszel Orbán Viktor elhallgattatásán dolgozik