Rogán Antal már 809 millió forintot spórolt össze

Rogán Antal
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Óriási vagyongyarapodást könyvelhetett el tavaly Rogán Antal – derül ki a fideszes politikus friss vagyonnyilatkozatából.

Rogán egy 809 millió 405 ezer forintos takarékbetétben elhelyezett megtakarítást vallott be,

ami a tavaly januári 39,3 millióhoz képest szinte felfoghatatlan, húszszoros növekedés.

Az Index rámutat, egy ekkora gyarapodás egyszerűen megmagyarázhatatlan, hiszen sem Rogán legális jövedelmei, sem ingatlaneladásai nem lehettek ilyen mértékűek. Igaz, a Mobilsign Kft.-től

egy digitális aláírással kapcsolatos találmány után még hozzávágtak bruttó 197 millió forintot.

A híres találmány 2017-ben még csak 25 milliót, 2018-ban már 42 milliót hozott a konyhára.

Rogán vagyonnyilatkozatában egyébként 2017 óta szerepel egy 18,2 milliós tartozás is, amit azóta sem törlesztett.

A Rogán házaspár válása is hozott némi változást a Miniszterelnöki Kabinetirodát irányító miniszter vagyonában: már nem tulajdonosa a 185 négyzetméteres, Pasa Parki lakóingatlanuknak, sem a II. kerületi garázsuknak, és a balatonlellei nyaraló sem került be az idei vagyonnyilatkozatába.

Magyar Péter újabb országjárásra indul nyáron

Azahriah: már csak az „értelmileg és mentálisan visszamaradott véglények” szavaznak a Fideszre

Nem vett részt a Tisza a Fővárosi Közgyűlés ülésén: „Elég volt abból, hogy Szentkirályi Alexandra balhét és színházat csinál”

Magyar Péter a Házibuli zenéjével osztotta meg a Hír TV propagandistájának erőlködését

Összeomlott a vonatközlekedés a Budapest-Győr vonalon

Magyar Péterék újra kórházlátogatásra indulnak