Schobert Norbi édesanyja is nyilatkozott a fia körüli botrányról

A Blikk utolérte Schobert Norbi 75 éves édesanyját, Judithot, aki védelmébe vette a szülés utáni elhízásra tett kijelentései miatt a népellenséggé lett fiát.

„Igaz, hogy Norbi nem fogalmazott szépen, de igaza van! Velem ugyan nem esett meg, de egyik barátnőmet bizony a kövérsége miatt hagyta el a férje. Nálunk népbetegség a kövérség, hiába könyörögnek a túlsúlyosoknak az orvosok, a szakemberek. Norbi a mondataival sokkolt, de a gyerekre is rákiabál a szülő, ha az nem fogad szót. A fiam minden szavával jót akart, és nem úgy értette, hogy szülés után rögtön nádszál legyen egy anyuka, hanem azt magyarázta, fogyjon le, amint erre van lehetősége, mert azzal az egészségének és a házasságának is jót tesz”

– magyarázta az asszony a lapnak. Judith azt is hozzátette, ő sosem volt darázsderekú, de mindhárom férje imádta, egyik sem akarta, hogy lefogyjon, pedig egészségtelenül túlsúlyos volt.

„Bár lett volna akkor olyasvalaki, mint a fiam! Akkor nem lettem volna korán cukorbeteg, magas vérnyomásos”

– mondta Norbi anyja a Blikknek. Elárulta még, hogy évek óta fia tanácsai szerint él, 40 kilót fogyott le, de sajnos későn kezdődött az életmódváltás, cukorbetegség alakult ki nála, mely ráment a látására.

Arról is beszélt, hogy Norbi bánatevő volt: mikor tízévesen elveszítette nagyanyját „tanult és falt”. Judith állítólag a tornatanártól kapta azt az űrhajósdiétát, amivel gimnázium első osztályára sikerült lefogynia fiának, de a nő szerint lelkileg megviselte Norbit a túlsúllyal megélt gyermekkor.

Kiemelet kép: Facebook/Norbi Update LOW CARB

Kapcsolódó hírek