Újabb kínai várost zártak le a koronavírus miatt

A BBC híradása szerint Vuhan mellett Huanggang lezárását is elrendelték a kínai hatóságok a világjárvánnyal fenyegető koronavírus miatt.

Mint ismert, a 11 milliós Vuhanban, ahol gyaníthatóan kifejlődött a vírus, csütörtök reggel teljesen leállt a tömegközlekedés, a reptér és a vasútállomás is zár alá került.

A hétmilliós Huanggang kapcsán hasonló intézkedések lépnek életbe.

A BBC úgy tudja, a tüdőgyulladáshoz hasonló tüneteket produkáló vírus több mint félezer embert fertőzött már meg, és külföldön is terjed. Több ország rendkívüli intézkedéseket jelentett be, mely során utazókat vizsgálnak meg, a vírus jeleit kutatva.

Amint azt a Reuters nyomán korábban megírtuk, a római reptéren 202, Vuhanból érkező utast vetettek vizsgálat alá, de szerencsére egyiküknél sem mutatták ki a vírus jelenlétét.

Összenő: Orbán Viktor a Kínai Kommunista Párt titkárával tárgyalt Budapesten

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki

Orbán most a kudarcos járványkezelésről hazudozik, kiakadtak a követői

Terjed a vírus, október végétől kérhető az ingyenes influenza elleni védőoltás

Méhszáj vizsgálat közben törtek rá a szerelők – állítja egy kismama, miközben a kórház és az államtitkár tovább tagad és hazudozik

Áramszünet volt a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, betegeket és egy szülést is érintett