Újabb részletek derültek ki az Iránban lezuhant ukrán utasszállítóról

Még a levegőben kigyulladt, visszafordult és leszállásra készült a katasztrófa előtt a szerdán Teheránban lezuhant, Kijevbe tartó ukrán utasszállító repülőgép – ezt írj az Euronews az iráni polgári repülési hatóság előzetes vizsgálatára hivatkozva, melyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra.

Szemtanúk is megerősítették, hogy a lángok elterjedtek a gép törzsén, ezt látta egy másik, közelben elhaladó repülőgép személyzete is. Az eleinte nyugatra tartó Boeing 737-es röppályája megváltozott, ami azt jelzi, hogy a pilóták észlelték a problémát. Az utasszállító tett egy félfordulatot, visszafelé tartott a reptérre, a pilóták azonban nem jelezték a bajt.

Az iráni hatóság hangsúlyozta, a gép felrobbant, miután becsapódott a földbe, mivel tele volt üzemanyaggal.

A 176 emberrel a fedélzetén lezuhant gép mindkét feketedobozát megtalálták, melyek megrongálódtak ugyan, de az adatok nem vesztek el róla – az iráni hatóságok azonban nem hajlandók átadni azokat sem a gépet gyártó Boeingnak, sem az USA-nak. A bevett protokoll szerint Iránnak joga van lefolytatni a nyomozást, de a gyártót általában be szokták vonni.

USA: Irán lőtte le

Közben amerikai tisztségviselők már arról beszélnek, a gépet közvetlenül a felszállása után Irán lőtte le.

A The Wall Street Journal című lap meg nem nevezett magas rangú kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva azt írta, „rendkívül erős a gyanú”, hogy a gép nem meghibásodás vagy emberi hiba miatt zuhant le, hanem Irán két föld-levegő rakétát lőtt ki rá. Egy másik, szintén neve elhallgatását kérő tisztségviselő hozzáfűzte:

az irániak tévedésből lőhették le a gépet.

A gyanút az alapozza meg, hogy a gép roncsai nagy területen szóródtak szét. A lap által idézett egyik szakértő szerint ugyanis a műszaki hiba miatti zuhanáskor a törmelékek sokkal kisebb körben szóródnak.

A gép lelövésének gyanújáról több amerikai televízió és lap közölt értesüléseket, ám mindegyikük csupán meg nem nevezett forrásokra hivatkozott.

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban újságíróknak azt mondta: benne is él a gyanú, hogy nem műszaki hiba okozta balesetről lehet szó. Hozzáfűzte, hogy a gép „nagyon durva környéken” repült, és előfordulhatott, hogy „valaki tévedett”. Az elnök nem mondta ki egyértelműen, hogy a gépet lelőtték volna.

Az amerikai sajtóban több helyütt – például a CNN hírtelevízióban, a CBS tévében vagy a Newsweek című lapban – emlékeztetnek arra, hogy a gép röviddel azt követően zuhant le, hogy Irán megtorlásként Kászim Szulejmáni – a Forradalmi Gárda Kudsz nevű elitegysége parancsnoka – bagdadi meggyilkolásáért rakétákat lőtt ki iraki katonai támaszpontokra. A CNN meg nem nevezett európai biztonságpolitikai tisztségviselőket idézett, akik szerint az ukrán légitársaság gépét lelőtték.

Kapcsolódó hírek