Bűnügy

Úgy bebaszott a forgalmista Zalában, hogy leállt miatta a vonatközlekedés – vádat emeltek ellene

Időjárás

Hidegfront érkezik szombaton, látszik már a lehűlés

Bűnügy

Börtönőrök életveszélyesen megvertek egy fogvatartottat, őrizetbe vették őket

Drámai életmentés Kiskunhalason: autó alá szorult egy kislány, kézzel tartották a kocsit

13 éves kerékpáros kislányt gázolt el egy részeg autós.

Szilágyi SzabolcsSzilágyi Szabolcs
A részeg gázoló autója Kiskunhalason.
A részeg gázoló autója Kiskunhalason. Fotó: police.hu

Rendőrök és járókelők mentették meg egy elgázolt, cserbenhagyott biciklis kislány életét Kiskunhalason péntek este.

A police.hu beszámolója szerint a rendőröknek gyanús lett egy mellettük elfutó férfi, akit visszatartottak, majd segélykiáltásokat hallottak egy úttesten álló autó alól. Kiderült, hogy

a menekülő férfi annak az autónak a sofőrje, amelyik elgázolt egy 13 éves biciklis kislányt.

A gyerek beszorult az autó hátsó kereke alá, a jármű teljes súlyával ránehezedett. A két járőr az alváznál fogva felemelte az autót, de a gyereket nem tudták kiemelni, ezért segítségért kiáltottak. Ekkor jött két járókelő, akik kihúzták a kislányt. A gyerek súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.

A kiérkező mentők elmondták, hogy a kislány életét a gyors rendőri segítségnyújtás mentette meg. A cserbenhagyót előállították, később kiderült, hogy ittasan és jogosítvány nélkül vezetett.

Ezek is érdekelhetnek

Árokba borult egy turistabusz Kiskunhalas határában, sok a sérült

Rommá tört egy autó és egy kisbusz Kiskunhalasnál

Halálos baleset történt az M9-es úton

Holtan esett össze egy 12 éves diák Tiszadadán, az iskolában

Héthónapos baba záródott a kocsiba Kiskunhalason, rendőrök törték be az üveget

Megölte édesanyját egy kiskunhalasi férfi