Gazdaság

Agyrém: 59 milliárd forintból építenek laktanyát Szolnokon

Bűnügy

Gyilkosság történt Újbudán

Bűnügy

Halálos fenyegetést kapott Magyar Péter

Bilincsben vittek el két nemátalakítást végző orvost

nematalakito-orvos
Részlet a Bács-Kiskun megyei rendőrség videójából.

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két kiskunhalasi orvost, akik pénzért nemátalakító műtéteket végeztek a munkaidejükön kívül a helyi kórházban.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki közlése szerint előző nap a kiskunhalasi kórházban és egy magánrendelőben fogták el azt a két orvost, akiket kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel gyanúsítanak.

Az adatok szerint 2022-től egy doktornő a magánrendelőjében sebészeti, jellemzően nemátalakító műtétet, kezelést és egyéb vizsgálatokat vállalt el.

A nemátalakító – és az ehhez kapcsolódó – műtétekért 600 ezer és 1 millió forint közötti összeget kért, majd miután a magánrendelése mellett a kórházban is dolgozott, a műtéti beavatkozásokat ott végezte el egy másik orvossal közösen, a munkaidejükön kívül.

Kórházban végeztek magánműtéteket – őrizetben két kiskunhalasi orvos 👨‍⚕️👩‍⚕️🩺💉🚨 A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói január 29-én a kiskunhalasi kórházban és egy magánrendelőben fogták el azt a két orvost, akiket kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel gyanúsítanak.Az adatok szerint 2022-től egy doktornő a magánrendelőjében sebészeti, jellemzően nemátalakító műtétet, kezelést és egyéb vizsgálatokat vállalt el. A nemátalakító – és az ehhez kapcsolódó – műtétekért 600 ezer és 1 millió forint közötti összeget kért. Majd, miután a magánrendelése mellett a kórházban is dolgozott, a műtéti beavatkozásokat ott végezte el egy másik orvossal közösen, a munkaidejükön kívül. Mindehhez az egészségügyi intézmény infrastruktúráját használták, és közfinanszírozott ellátás keretében hajtották végre a beavatkozásokat. Az operációkat követően a betegek kórházi ellátásban részesültek. A nyomozók kutatást tartottak az érintettek lakásán, a kórházban és a rendelőben is, amely során orvosi dokumentációkat és a pénzmozgásokról készült iratokat foglaltak le.A rendőrök mindkettőjüket előállították a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az orvosokat őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.

Posted by Bács-Kiskun vármegyei rendőrség on Thursday, January 30, 2025

Mindehhez az egészségügyi intézmény infrastruktúráját használták, és közfinanszírozott ellátás keretében hajtották végre a beavatkozásokat; az operációkat követően a betegek kórházi ellátásban részesültek – közölte a rendőrség.

A nyomozók kutatást tartottak az érintettek lakásán, a kórházban és a rendelőben is, amely során orvosi dokumentációkat és a pénzmozgásokról készült iratokat foglaltak le.

A rendőrök mindkettőjüket előállították a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket; az orvosokat őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat – áll a közleményben.

Ez is érdekelhet:
Szentkirályi Alexandra gyakorlatilag bevallott egy újabb hazaárulást

Elgázolt egy embert a vonat Kiskunhalas és Harkakötöny között

Rosszul lett a szalagavatón, és meghalt egy tanár Kiskunhalason

Árokba borult egy turistabusz Kiskunhalas határában, sok a sérült