Szijjártó: megkezdődik a magyar űrhajós kiválasztása

Szijjártó Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j2) találkozója Dmitrij Rogozinnal, a Roszkozmosz orosz állami űrügynökség igazgatójával (b3) Moszkvában 2019. december 13-án. Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

Magyar-orosz űrkutatási projektek indításáról, valamint a 2024-2025-ben a Nemzetközi Űrállomásra felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának és kiképzésének megkezdéséről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dmitrij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatójával pénteken Moszkvában.

Mint ismert, a magyar kormány legutóbb azt találta ki, hogy 2024-2025-re magyar kutatóűrhajóst küld a Nemzetközi Űrállomásra.

„Az Oroszországban jelenleg folytatott űrprojektek közül azok, amelyekben eddig is volt magyar hozzáadott technológiai érték, hivatalosan is magyar-orosz űrkutatási projektekként folytatódnak” – magyarázta az MTI-nek Szijjártó az első sikert.

„A magyar-orosz űrkutatási, űrtechnológiai együttműködés egyik legfontosabb céljaként immáron közösen tűztük ki azt, hogy 2024-2025-re egy magyar kutatóűrhajós kezdhessen el dolgozni a Nemzetközi Űrállomáson. Az ehhez szükséges kiválasztási és képzési munkálatokat haladéktalanul megkezdjük” – nyugtatott meg a mindenhez IS értő magyar külügyminiszter.

Szijjártó Péter azt is megsélte, a megállapodás „egészen új dimenziók nyit meg” az egész magyar gazdaság, valamint a magyar-orosz együttműködés számára.

Érdemes lesz az eget figyelni, jön az év egyik leglátványosabb csillaghullása

Szijjártó Péter felszólította Brüsszelt, hogy fejezze ezt be

Hadházy ma Szijjártó Péter fiának luxusutazásáról tett közzé bejegyzést

Magyarlakta területet bombáznak az oroszok, Szijjártó még csak leírni sem merte a szót

Felmondta a hajléktalan-ellátásra szóló szerződést Iványi Gáborék egyesületével az V. kerületi fideszes önkormányzat

Rohadt krumplival kampányolt a belvárosi fideszes, kiakadtak a nyugdíjasok