Mégsem veszi meg Mészáros Lőrinc haverja a T-Systemst

Jászai Gellért
Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója. Fotó: bet.hu

A 4iG Nyrt. valamint a Magyar Telekom Nyrt. megszüntette a T-Systems Magyarország Zrt. felvásárlásával kapcsolatos tárgyalásokat – jelentette be a 4iG és a Magyar Telekom kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján, vagyis Mészáros Lőrinc felcsúti oligarcha korábbi „érdekeltsége”

mégsem veszi át a német Deutsche Telekom magyarországi leányvállalatának IT-üzletágát.

A felek a közlemény szerint július 9-i bejelentésükkel összhangban tárgyalási folyamatot indítottak a T-Systems Magyarország 4iG-nek történő lehetséges eladásáról, valamint aláírtak egy nem kötelező erejű előzetes megállapodást. Kedden, a 4iG kezdeményezésére az előzetes megállapodás felmondása mellett döntöttek.

A 4iG és a Magyar Telekom tovább vizsgálja az együttműködési lehetőségeket annak érdekében, hogy partnerségre lépjenek a nagyvállalati és az állami szektor számára értékesített szolgáltatások területén. A felek között korábban létrejött konzorciumi megállapodások változatlan feltételekkel hatályban maradnak – írták közleményükben a társaságok.

Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményben kifejtette: nehéz, de megfontolt döntést hoztak. Ennek ellenére nem mondtak le hazai és régiós növekedési terveikről. A 4iG kiemelkedő évet zár az idén, amely kiegyensúlyozott hátteret biztosít a társaság növekedési pályájának fenntartásához.

Hamarosan küldeményt kapnak a nyugdíjasok a kormánytól

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Nagy baleset az M1-esen, egy embert garázdaságért előállítottak

Szijjártó Péter hazánkban állomásozó külügyér megint Oroszországért aggódik

Tragikus számokat közölt a KSH, összedőlni látszik Orbánék nagy álma

Nagy a baj, alamizsnát dob a kormány a nyugdíjasoknak