Belföld

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

Belföld

Orbán a Facebookon hajrá magyarokozik, miközben Budapesten a lemondásáért tüntetnek

Bulvár

Ironikus üzenetben sietett Varga Judit segítségére Renner Erika, a lúgos orvos áldozata

Kiterjesztették a keresést a Mallorcán eltűnt testvérpár ügyében

RövidenRöviden

A tengeri áramlatok irányát is figyelembe véve kiterjesztették a hatóságok a Mallorcán eltűnt testvérpár keresését – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden.

Menczer Tamás azt írta: a rendőrség talált egy holttestet, de a hivatalos tájékoztatás szerint biztos, hogy nem a magyarok egyikéről van szó. Továbbra is folyamatos kapcsolatban vannak a helyi hatóságokkal és a családdal – tette hozzá.

A Diario de Mallorca helyi lap a hétvégén írt arról, hogy eltűnt magyar turisták után kutatnak nagy erőkkel a mallorcai hatóságok. Információi szerint a sziget délkeleti részén fekvő Cala d’Or üdülőhely egyik hoteléből jelentették, hogy két szállóvendégüket napok óta nem látták.

Noha a helyi hatóságok hivatalosan nem erősítették meg az eltűntek személyazonosságát, a lap szerint egy magyar testvérpárról, egy 18 éves férfiról és egy 30 éves nőről van szó.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Szándékosan a násznépbe hajtott egy férfi, négyen meghaltak Spanyolországban

Orbán Viktor ma spanyol szélsőjobbos populistának mutogatta a kolostorkáját

Spanyolországban meghaladta a tízezret a halálos áldozatok száma

Rubeljobboldal: magyar politikusok is kaphattak pénzt Moszkvából oroszbarát propaganda terjesztéséért

Terrortámadás történt Moszkva közelében, sok a halott

Rákkal kezelik Katalin walesi hercegnét