Borkai továbbra is kapja a havi 324 ezer forintos olimpiai életjáradékot

Bár visszahívta a Magyar Torna Szövetség a Magyar Olimpiai Bizottságból Borkai Zsoltot, az újraválasztott exfideszes győri polgármestert, az olimpiai aranyért járó, havi 324 ezres életjáradékot továbbra is megkapja.

Mindezt az Index fejtette meg, miután a MOB-nál, majd az Emminél érdeklődött a Borkainak járó zsíros juttatás esetleges megvonásról.

A minisztérium a vonatkozó törvényekre hivatkozott, mely szerint akkor lehet felfüggeszteni a járadék folyósítását, ha valaki büntetőeljárás alatt áll, a járadékra érdemtelen az, aki büntetett előéletű, illetve büntetlen, de próbára bocsátotta a bíróság, utóbbi esetben a próbaidő elteltéig tart a korlátozás.

Az Index megjegyzi, az Emmi ugyan nem mondta ki, de ez azt jelenti, hogy

amíg nincs feljelentés a Borkai-ügyben, addig továbbra is érkezik a havi apanázs.

Kitálalt Borkai Zsolt felesége: egy ideig gyűlölte, de most már nagyon szereti a férjét

Mi történik? Borkai Zsolt vett egy hajót

Ittasan, káromkodva kampányolt a színpadon Borkai Zsolt mellett a Fideszből frissen kirakott képviselő

Ítéletet hirdettek az „ördög ügyvédjéhez” kapcsolódó zsarolás miatt

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”