Megszólalt a Fidesz Borkai Zsolt ügyében

Nincs itt semmi látnivaló.

Borkai Zsolt
Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere. Fotó: Facebook/Borkai Zsolt

Több nappal a botrány kirobbanása után az ATV híradójának ma reagált a nagyobbik kormánypárt Borkai Zsolt kokain- és korrupcióvádas szexpartija kapcsán.

A Fidesz, amely lakájmédiájával máskor ellenzéki politikusok legapróbb ügyeiből (vagy akár kitalált hazugságokból is) napokig tartó, mindent mindennel összefüggésbe hozó visongatást rendez, most mindössze annyit bírt közölni, hogy

„az ügy Borkai Zsolt magánéletének része”.

Eszerint a „luxushölgyek” mellett a legvadabb bűncselekményekkel is hírbe hozott győri városvezető egyelőre nem terhes a Fidesz számára, és az sem valószínű, hogy indult bármilyen eljárás a blog meglehetősen jól dokumentált vádjai miatt (mint ahogy például Pikó Andrásék esetében egy névtelen Magyar Nemzet-cikk is elég volt ahhoz, hogy a rendőrség házkutatást tartson az ellenzékieknél).

Mi történik? Nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereit biztosító központban
Brüsszelig szaladt egy Fidesz-maffiózó, hogy bepanaszolja a botrányos jogállamiságot
Török Gábor szerint ezzel elkezdődött a Fidesz formális bomlása
Itt a vége? Új politikai közösséget szervez a Fidesz erős embere
Bejelentést tett Kapitány István, nagy beruházás készül
A TEK-et is bevonták Magyar Péter védelmébe, miután a héten leköpték