Meghosszabbították a migrációs válsághelyzetet

Állítólag továbbra is tömeges a bevándorlás.

Magyarország biztonsága és határvédelme érdekében a kormány meghosszabbítja a Magyarország egész területére elrendelt, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ csütörtökön.

A kormányrendelet szerint a válsághelyzetet immár 2020. március 7-ig tart.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ úgy tudja, az illegális határátlépési kísérletek továbbra is folyamatosak, csak az idén

már 7 ezren próbálkoztak, ezért szükség van a határvédelemre.

Szerbiában már kritikus a helyzet a migránsok miatt, Bosznia-Hercegovinában is több ezren, Görögországban nagyjából 30 ezren vannak, és újabb tömegek érkeznek, amelyek a balkáni útvonalon akarnak Európa belsejébe jutni – mesélte a központ.

Hangsúlyozták, hogy a magyar kormány az olasz kormánycsere miatt figyelemmel követi az Afrika és Olaszország közötti migrációs útvonal alakulását is, mert ha az új baloldali olasz kormány megnyitja a kikötőket,

„még súlyosabb migrációs válság lesz Európában”.

A migrációs válsághelyzetet 2016 márciusában hirdette ki a kormány. Azóta folyamatosan fenntartották az intézkedést.

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére