22 millió forintba került egy migráns megállítása tavaly

migráns, migráció, határ, kerítés
Rendőrök a határkerítésnél. Fotó: police.hu

146 milliárd forintot költött a rendőrség tavaly határrendészeti feladatok ellátására, mely össze döntően a déli határszakaszon jelentkező kiadásokra ment el – összegezte a Népszava.

A lap a rendőrség statisztikája nyomán azt írja, tavaly 6432 főt fogtak el vagy fordítottak vissza illegális határátlépés közben. 1691 főnél megakadályozták, hogy az ország területére lépjenek, a többieket már hazai területen fogták el, és kísérték vissza a határzár szerb oldalára. Megjegyzik, ez az érték jóval alacsonyabb az előző évi számoknál.

A legtöbb illegális határátlépés tavaly január végén történt, egy hét alatt 330 ember ellen intézkedtek, míg a legkevesebben július közepén jöttek: 29-en próbálkoztak akkor, ami napi 4 migránst jelentett. Emellett több olyan hét volt az évben, amikor senki ellen nem indult eljárás illegális határátlépés miatt. Mindent összevetve heti átlagban 123 ember érkezett, ami naponta 18 migránst jelentett 2018-ban, vagyis ha ezt összevetjük a 146 milliárd forintos költéssel, az jön ki, hogy

22 millió forintba került minden egyes migráns „megállítása”.

A Népszava az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság adatai nyomán megjegyzi, tavaly a menedékkérők között elsősorban afgánok és irakiak voltak, őket jóval kisebb arányban a szíriaiak, a pakisztániak és az irániak követték.

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt