Bűnügy

Agyonszúrtak egy pultos nőt Mezőberényben nem sokkal ezelőtt

Bulvár

Botrány az ATV-ben: Magyar Péter kisétált élő adásban az interjúról

Bulvár

Így néz ki a Margitsziget a tegnapi Békemenet-csorda után – fotók

Visszaszóltak kollégái a zalaegerszegi kórház felmondott szívsebészének

Ahogy korábban megírtuk, húsz év után távozott a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Szívsebészeti Osztályának éléről Alotti Nasri, mert júniusi szabadsága alatt meghalt egy olyan beteg az osztályán, aki szerinte indokolatlanul várt az életmentő műtétre. A főorvos személyi és tárgyi hiányosságokat is emlegetett.

A kórház vezetősége sérelmezte, hogy Nasri kiteregette a szennyest, közleményükben válaszul azt írták, az orvos levele rossz színben tünteti fel az intézményben folyó szakmai és igazgatási munkát. Azt is írták, a szakmai munka ezután is megfelelő színvonalon zajlik.

A távozó főorvos kollégái pedig a kórház Facebook-oldalán azt üzenték,

egy emberként elítélik az osztály belügyeinek bármilyen módon történő kiteregetését,

mert szerintük a szakmájuk olyan speciális miliő, amit külső szemlélő ilyen nyilatkozatokon keresztül nem láthat át, nem érthet meg.

„Rendkívül nagy megkönnyebbülés számunkra a változás, szakmai tervekkel felvértezve, hatalmas lelkesedéssel, és fegyelemmel várjuk a jövőt, melyet mi alakíthatunk, most már tényleg a betegek javára”

– írják, hozzátéve, nem szedik pontokba a korábbi vezető „alkalmatlanságát bizonyító emberi, szakmai, manuális, erkölcsi és etikai szempontokat”. Azt is vitatják, hogy volt főnökük visszautasította volna a hálapénzt.

A megosztott mosakodólevélre sorra érkeznek a dühös kommentek.

https://www.facebook.com/zmkorhaz/photos/a.156286064441662/2920659214670986/?type=3&theater

Ez is érdekelhet: Rejtélyes hószerű trutyit videóztak az M3-as autópályán

Kapcsolódó hírek

Ütköztek, majd lángba borult a személyautó az M86-os gyorsforgalmin

Halálos baleset történt Kisszállás térségében

Most érkezett! Megölte és elásta ismerősét két zalai férfi

Meglepő helyről került elő a több éve körözött férfi Zalaegerszegen

213 millió forintból „újítottak fel” egy sportlőteret Zalaegerszegen

Két nőt is megtámadott egy 20 éves, frissen szabadult börtöntöltelék Zalaegerszegen a napokban

Elszabadult a bűn, a fertő Zalaegerszegen: illegális játékteremre csapott le a TEK egy kocsmában

Lövöldözés volt Zalaegerszeg belvárosában

Frontális karambolban meghalt egy férfi Zalaegerszegen

Írd te a Röviden híreit! Szerkesztő-újságírót keresünk, részletek itt!