Távozik Fodor Gábor a Liberálisok éléről

A régi jó dolgokból nem maradt semmi.

Fodor Gábor a 2018-as VOLT Fesztiválon.
Fodor Gábor a 2018-as VOLT Fesztiválon. Fotó: Facebook/Fodor Gábor

Lemond a Magyar Liberális Párt vezetéséről Fodor Gábor – a hír és a párt súlyáról sokat elmond, hogy Fodor a döntését már a tegnapi küldöttgyűlésen bejelentette, ám csak egy mai, MTI-hez eljuttatott közleményből derült ki.

Ebben azt írták: Fodor Gábor azzal indokolta döntését, hogy „a Fidesz által kialakított autoriter rendszer elleni fellépésre csak új típusú ellenzéki együttműködés kialakításával van lehetőség”; ő maga az elmúlt években sok konfliktust vállalt a liberális politika megerősítése érdekében, az új ellenzéki együttműködésben viszont szerinte olyan vezetőre van szükség, akit nem terhelnek az elmúlt évek vitái.

A hétfői küldöttgyűlés állítólag egyhangúlag fogadta el a pártelnök döntését, a tisztújításra november végéig kerül sor.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy Fodor Gábor 2013-ban alapította a Magyar Liberális Pártot, 2014-ben országos listáról bejutott az Országgyűlésbe.

Tervei szerint Fodor Gábor újra egyetemi oktatóként folytatja pályáját és olyan intézetet alapít, amely a közép-európai rendszerváltás történetét dolgozza fel – írták a Liberálisok.

Kapcsolódó hírek