Nagy Blanka bejelentette: indul az önkormányzati választáson

„Mától hivatalosan is önkormányzati képviselő jelölt lettem!”

írta Nagy Blanka szerdán a Facebookon. A téli kormányellenes tüntetéseken ismertté vált diáklány programja még nem nyilvános, arról annyit árult el, hogy az akadálymentes közlekedés, a környezetvédelem és a magántulajdon biztonsága is hangsúlyt kap benne.

„Rengeteg tervem és ötletem van arra, hogy hogyan tudnám a lakókkal együtt Kiskunfélegyháza 8. körzetét egy élhetőbb és biztonságosabb környékké varázsolni mind az itt élő emberek és állataik számára”

– írja Nagy Blanka, hozzátéve, szeretné, ha az ő körzetében lennének a legelégedettebbek az emberek.

„A változás nem korhoz kötött! Most kell változtatni. Most van itt az idő arra, hogy bebizonyítsam, a szavaim mögött tettek is vannak”

– magyarázta. A 444.hu a bejelentés kapcsán megjegyzi, hivatalosan csak akkor lesz jelölt Nagy, ha majd összegyűjtötte az aláírásokat.

Kilépett a Momentumból Nagy Blanka
Taroltak a független jelöltek a tegnapi időközi választásokon
Becsületsértési ügy vádlottja lett Bencsik András
Százmilliót vert el az újpesti fideszes szavazatvásárlásra, így is megbukott
Magyar Péter bejelentette, kit szeretne köztársasági elnöknek
Nekik akar Magyar Péter szavazati jogot adni: megint felmászott valaki egy tehervagonra