Külföld

Rákkal kezelik Katalin walesi hercegnét

Baleset

Súlyos baleset az Esztergom Rallyn: nézők közé csapódott egy autó, legalább 4-en meghaltak, sok a sérült

Baleset

Megrázó videó került elő az Esztergom-Nyerges Rallyn történt balesetről

Vádat emelt Gy. Tamás ellen a főügyészség

Harta ViktorHarta Viktor

Felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt Gy. Tamás ellen a Fővárosi Főügyészség.

A vádirat szerint Gy. Tamás, aki az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt, és a sértett, Fenyő János között

„az 1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki”.

A főügyészség közleménye szerint a vádlott 1997-ben elhatározta, hogy a játszma végleges lezárása érdekében megöleti a sértettet. 1997 szeptemberében megbízott a gyilkossággal egy az éjszakai életből közismert személyt, aki azt 12 millió forintért vállalta, de miután átvett 6 millió forint előleget, nem teljesítette a megbízást. Emiatt a terhelt megbízta P. Tamást, akit 1994 óta ismert, hogy ölesse meg Fenyő Jánost.

A vád szerint P. Tamás a megbízást elfogadta, és rávette – az emiatt időközben jogerősen elítélt – Jozef. R.-t a sértett megölésére.

Fenyő Jánost 1998. február 11-én 17 óra 50 perc körül ölték meg géppisztolyból leadott több lövéssel Budapesten, a II. kerületi Margit utca 4. szám előtt, miközben autójában várakozott. 2010-ben az elkövető által hátrahagyott ruházatból nyert DNS alapján Jozef R. szlovák állampolgárt sikerült azonosítani, majd elfogni. A férfit a Fenyő-gyilkosság, valamint az Aranykéz utcai robbantás elkövetőjeként életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a bíróság.

A Fenyő-gyilkosság háttere, a felbujtó személye akkor még ismeretlen maradt, 2017-ben viszont új bizonyítékok alapján kapott új lendületet az ügy, azonosították a bűncselekmény többi elkövetőjét.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

12 év börtönt kértek Gyárfás Tamásra Fenyő János megöletése miatt

Fenyő-gyilkosság: az ügyészség perújítást kezdeményezett a felbujtó ügyében

ORFK: Gy. Tamás megbízásából ölhették meg Fenyő Jánost

Orbán a KRÉTA-rendszeren keresztül üzent a szülőknek

Itt a bejelentés: ő lesz az új kormányszóvivő

Gulyás Gergelynek ún. gerincműtéte volt