Belföld

Magyar Péter a hazaáruló elszólásával lebukott „politikai igazgatónak”: Bye, bye Szása

Belföld

Magyar Péter újabb simlisséget gyanít, hatalmas patáliát csapott

Gazdaság

Megjelent a rendelet: elvesz a kormány egy utcát Budapesttől

Kovács Zoltán leszólta Finnországot, majd nagyot koppant

Páros lábbal szállt bele Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár az EU soros elnöki tisztségét betöltő Finnországba, de csattanós választ kapott.

A hvg.hu szúrta ki, hogy Kovács blogbejegyzésében arról magyarázott: Finnországban nem is olyan jó hely, mint amilyennek igyekeznek beállítani, mert például a finn sajtó konglomerátumok kezében van, nincs alkotmánybíróság, a bírákat pedig az államfő nevezi ki az igazságügyi miniszter javaslatára.

A cinikus megjegyzésekre Ville Cantell, a finn külügyminisztérium európai ügyekért felelős szóvivője reagált Twitteren:

„Higgadt fej és erős kéz. Mivel Finnország a féléves EU-elnöksége idején a jogállamiság és a közös értékek tiszteletben tartását igyekszik erősíteni, természetes, hogy megpróbálnak hitelteleníteni minket. Ez nem töri meg az elhivatottságunkat, ami pedig minket illet: a múltban rendre bizonyítottunk.”

Emellett Kovács Zoltán orra alá tolt egy térképet, amely azt ábrázolja, hogy mennyire szabad a sajtó a Föld országaiban. A listán Finnország Norvégia mögött a második, Magyarország meg Sierra Leone és Izrael között a 87. helyen szerepel.

Ez is érdekelhet:
Háztetőt vitt le vihar Sarudon, Tiszanánát jég verte el

Kapcsolódó hírek

Visszatért merénylete helyszínére Donald Trump, Elon Musk is felszólalt a kampányrendezvényen

Magyar Péter a propagandamédia bojkottjára szólított fel a szombati tüntetésen

Agyrém: 13 milliárd forint közpénzből mehet az idei augusztus 20-i rongyrázás

Kovács Zoltán megköszönte, hogy mindenki türelemmel megvárta a 1,4 milliárd forint eldurrogtatását

Döntött a parlament Finnország NATO-tagságáról

Kiderült, ki áll majd Szentkirályi Alexandra helyén a Kormányinfón

Operatív törzsfőnök: kérjük, hogy a tűzijátékra érkezők húzódjanak fedett helyre

Megszólalt a tűzijátékról az operatív törzs vezetője

Kiderült, mennyi volt Ferenc pápa látogatásának teljes költsége