Drog és gyógyszer is volt a magyar családot letaroló BMW-s szervezetében

Gyógyszer és kábítószer hatása alatt állt annak a BMW-nek a sofőrje, aki négy napja súlyos balesetet okozott Horvátországban az A4-es autópályán a Varasd közelében lévő fizetőkapunál – közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az időközben elkészült a vér- és vizeletminta eredményére hivatkozva.

A BMW-s a becslések szerint a megengedett óránkénti 50 kilométeres sebesség helyett 150 kilométeres sebességgel csapódott bele a magyar rendszámú Skodába. Az autót vezető 35 éves horvát férfiről korábban már kiderült, hogy nem volt ittas a baleset idején, ellenben úgy tudni, két nappal korábban jött ki egy drogelvonóról.

A rendőrség továbbra is várja a telefonszolgáltató jelentését, hogy kiderüljön, a sofőr használta-e telefonját a baleset előtt.

Bedühödött Szijjártó, szerinte „inzultálták Magyarországot”

Szijjártó Péter most Horvátországnak esett neki

Magyar rendszámú autó vezetője okozott súlyos balesetet Horvátországban, hárman meghaltak

„Megmarta a nyelőcsövüket”: hat ember kórházba kerül, miután ivott a Coca-Cola termékeiből Horvátországban

Tömegbaleset az M1-esen Herceghalomnál

Paravánnal kellett takarni a keddi tragikus balesetet a bámészkodók elől, az autópályakezelő elmagyarázta