Akkora a létszámhiány a kormányablakoknál, hogy válságtanácsot hívott össze Tuzson Bence

kormányablak
Fotó: MTI/Varga György

Válságtanácskozást hívott össze kedden Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgáltatásokért felelős államtitkára, mivel a hvg.hu értesülései szerint komoly gondokat okoz a főként budapesti kormányablakoknál kialakult létszámhiány.

A lap úgy tudja, az államtitkár a kormányhivatalokat vezető húsz kormánymegbízottat és a 29 fővárosi kerületi kormányhivatal vezetőjét hívta össze a helyzet orvoslásáért.

A hvg.hu információi szerint a hivatalvezetőknek össze kell írniuk, hogy hol vannak nélkülözhető emberek. Ez azonban nem egyszerű, mert a kormányablakok mellett a kormányhivatalok egyéb osztályain is emberhiánnyal küzdenek.

A munkaerőhiányt hivatalosan nem ismerik el a kormányhivatalok, Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint csak Budapesten 615, országosan 4000-nél több dolgozó hiányzik a járási és megyei kormányhivatalokból.

Szerinte a központi és területi közigazgatásban már a 2018 nyarán elrendelt létszámstop miatt 10 százalékon felüli létszámhiány alakult ki. Ezt tetézte az a 2500 távozó, akik márciusban mondtak fel a megemelt munkaidő, a lecsökkentett alapszabadság és a megnövekedett munkaterhek miatt.

Traktoron ülve hazudozik Orbán, a Pancho Aréna békési gazdája

Szombaton is nagyot drágulnak az üzemanyagok

Kocsis Máté: Egyesével utána fogunk menni minden kommentelőnek

Magyar Péter újabb országjárásra indul nyáron

Döntött a Kúria: hülyeségeket beszélt a rendőrség, de akkor sem tartható szivárványos menet a Pride napján

Magyar Péter a Házibuli zenéjével osztotta meg a Hír TV propagandistájának erőlködését