Valami bűzlik a Szőlő utcai rémtettekre válaszul sebtében kiadott Tuzson-jelentés körül

„Elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet…”

TUZSON Bence
Tuzson Bence a Sándor-palotában 2020. január 13-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Tuzson Bence szerdán tette közzé az Igazságügyi Minisztériumnak a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos büntetőügyről és a nyilvánosságban megjelent állításokról készült „vizsgálati jelentését”, egy mindössze háromoldalas fecnit, mely arra jutott, hogy

  • a miniszterek ártatlanságához kétség nem fér,
  • kiskorú sértettje nincs az ügynek,
  • idegen titkosszolgálati szál viszont van!

Tehát csak a szokásos: az Orbán-kormány tökéletes, a gyerekek leszarva, és amit látunk, az Külföldi Titkosszolgálatok Ármánykodása (csak most nem ukrán, hanem brit). A 444.hu (és Magyar Péter is) felhívta azonban a figyelmet egy „apróságra”, amelyen megint elcsúszott a béna kommunikációs próbálkozás:

előbb volt kész a miniszter jelentése, mint hogy egyáltalán a felhatalmazást megkapta volna rá.

A kormányrendelet – melyben a kormány felhatalmazza Tuzson Bence igazságügyi minisztert a javítóintézetben elkövetett bűncselekmények körülményeinek kivizsgálásával – ugyanis 12.55-kor jelent meg a Magyar Közlönyben és 13 órától hatályos a 3.§-a értelmében. Viszont Tuzson már előtte nyilvánosságra hozta a jelentést, melynek elkészítésére ugye még fel sem hatalmazták.

„Elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet…” – kommentálta Magyar Péter a kínos bakit, ami szerinte azért történhetett, mert „totális pánik üzemmód és összeomlás” van a kormányban a Szőlő utcai rémtettek kapcsán.

Áll a bál: Magyarország beperli az Európai Bíróságot

Magyar Péter: Orbán Viktor 2021 óta tudta, mégsem tett semmit

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb négy tetű őrizetben, ablakkilinccsel ütötték a gyerekek fejét a Szőlő utcában

Orbán Viktor: csak a Fidesz-KDNP-nek van Alföld-programja!

Razzia a Tisza Pártnál, kiszállt a hatóság Magyar Péterékhez