„Ki az a Zsolti bácsi?” – Tüntetést szerveznek a Szőlő utcai intézetnél

zsolti-bacsi-tuntetes
Forrás: facebook/Gaal Gergely

„Zsolti bácsi, ki vagy, ki véd, mit takarsz, és mit keresel még köztünk?!” – tette fel a kérdést Facebook-oldalán Gaal Gergely, a KDNP volt elnökségi tagja, aki új pártja, a MERJ Magyarország Párt nevében tüntetést szervez csütörtökre a Szőlő utcai javítóintézethez.

„Mindegy, hogy fideszes, KDNP-s, tiszás, DK-s, mihazánkos, momentumos, jobbikos, vagy éppen szoci/szocdem/kommunista/anarchista/kétfarkú vagy, a lelkiismeret napján ott a helyed, ahol és amikor együtt tiltakozunk a gyermekbántalmazás és a gátlástalan hatalom ellen”

– írta felhívásában.

Egykori KDNP-s a szervező

Gaal Gergely idén tavasszal szakított a KDNP-vel, miután összekülönbözött Semjén Zsolttal, aki szerinte nem engedte, hogy a párt önálló arculatot alakítson ki a Fidesztől függetlenül. A vita után Gaal lemondott tisztségéről, majd kilépett a pártból és saját szervezetet alapított. Semjén a szakítás után korrupciót emlegetett vele kapcsolatban, mire Gaal feljelentést tett.

A demonstráció különösen azért kelt figyelmet, mert hétfőn, az Országgyűlés nyitónapján az ellenzék tagjai azt kérdezték, ki az a „Zsolti bácsi”, és kik azok a politikusok, akiket összefüggésbe hoztak a Szőlő utcai botránnyal. Semjén Zsolt a parlamentben kínos magyarázkodásba kezdett, tulajdonképpen védőbeszédet tartott, ezzel magára terelve a gyanút, noha addig senki nem állította, hogy Semjént takarná a rejtélyes „Zsolti bácsi”.

Hatalmas tömeg vonul az eső dacára a Tisza Párt nemzeti menetén

A „Zsolti bácsi” ügyről beszélő férfi is felszólal Puzsérék tüntetésén, Kocsis Máté őrjöng

Hadházy Ákos kemény őszre számít a belpolitikában

Rengetegen készülnek a délutáni tüntetésre, Orbánék orosz mintájú terrorja ellen

Telefont, töltőkábelt találtak egy fogvatartott végbelében a szirmabesenyői börtönben

Megszólalt a BRFK a belvárosi klubban tartott kábítószer-razzia kapcsán