Tízkilós aligátorteknős sétált az utcán Pethőhenyén

A mocsárból jöhetett elő, párja is lehet.

Az utcán találtak egy kifejlett aligátorteknőst Zalában
Aligátorteknős, amelyet a Zala megyei Pethőhenyén, az utcán találtak 2019. június 20-án. Fotó: MTI/Varga György

Több mint tíz kilogrammos, fél méternél is nagyobb átmérőjű aligátorteknőst fedezett fel szerda délután egy hazafelé tartó asszony a Zala megyei Pethőhenyén.

Deák István, a település polgármestere a Zalatájnak azt mondta:

a jól fejlett hüllő az úttesten sétált.

Az asszony értesítette a polgármestert, aki autójával a helyszínre ment, és sikerült befognia, majd a kocsijában tennie az agresszív állatot. Az aligátorteknőst állatorvos is látta, aki szerint nagyjából húszéves lehet a hüllő.

Deák István hozzátette, hogy minden bizonnyal a település határában lévő mocsaras területről mászhatott elő a teknős, és azt feltételezi, hogy akár párja is lehet ott.

A polgármester zárt, biztonságos területen helyezte el az aligátorteknőst, amely etetéskor elfogadta a felolvasztott fagyasztott halat. Azt még nem tudja, hogy véglegesen hol helyezheti el az egyébként csak engedéllyel tartható állatot.

Súlyos szigorítás jött, akár 1,2 millióra is büntethetik, aki rossz helyen tűzijátékozik szilveszterkor

Óriási lökést kap a „magyar családok identitása”: 7 milliárdos főnyereménnyel jön a Szilveszteri Szuperlottó

Már kamuprofilos bérkommentek is vannak a 444 legújabb Kutyapárt-lejárató cikke alatt

Vége a fosásnak: 25 gíroszost zárattak be súlyos higiéniai szabálytalanságok miatt

Dermesztő videó kering Nagy Mártonról

Rejtélyes videó terjed Rogán Antalról: itt van még közöttünk?