Fordulat a szekszárdi gyermekgyilkosság ügyében, újabb bizonyíték került elő

Egy harmadik személy DNS-ét is megtalálták azon a kövön, amellyel márciusban Szekszárdon, egy patak partján brutálisan agyonvertek egy hatéves kislányt – értesült a Ripost.

A rendőrség arról számolt be, hogy Leonettát egy „jelentős önsúlyú, sima felülettel és éllel rendelkező tárggyal” verték agyon a házukhoz közeli patakparton. Megtalálták a gyilkos eszközt, mely egy térkő volt, ezzel a tettes úgy tudni, szemből mért több erős ütést a gyermekre.

A gyilkossággal gyanúsított 19 éves K. Dániel már korábban azt állította, hogy nem egyedül követte el tettét, azt mondta, „Bütyök tette”. A Ripost szerint a becenevén emlegetett férfi a gyilkosság előtt megfenyegette a családot.

A kövön egyébként meg is találták a gyermek és a gyanúsított DNS-e mellett egy harmadik, egyelőre ismeretlen személy mintáját.

A kislány testén azonban nem találtak DNS-mintát, ugyanakkor lemeztelenített alsótesttel, hason fekve leltek a gyermekre, sérülésekkel a csípőjén, az alhasán, a lábain, a felkarján és a jobb vállán, így a szexuális indíttatás kérdése még nyitott. Az ügyvéd szerint

a jelek alapján feltételezhető, de teljeskörűen nem bizonyítható a szexuális erőszak.

Rettenetes körülmények Zalaszentgróton, 21 kutya tetemét fagyasztókban találták meg

Gázolt a vonat Szajolnál

Váratlanul kiengedték a börtönből Óbuda polgármesterét

Fegyveres német férfit kaptak el a Nyugati pályaudvaron

Kiadós eső várható, majd újabb lehűlés jön

Rejtélyes gyilkosság Dunakeszin: egy parkoló autóban találtak rá a holttestre