Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Gazdaság

Súlyos benzindrágulás jön pénteken, de a dízelesek örülhetnek

Életmód

Megszűnik egy kedvelt tévécsatorna Magyarországon

Megszűnhet a nyugdíjasok és a fogyatékkal élők kedvezményes állami üdültetése

Kimaradhatnak a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők 2020-tól az Erzsébet-programból – írja a Napi.hu arra a költségvetési salátatörvényre hivatkozva, melyet Varga Mihály pénzügyminiszter nyújtott be.

Az eddig hatályos törvény szerint a szociális üdültetés célja az volt, hogy jelentősen csökkentse azon szociálisan rászorulók, különösen gyermekek számát, akik részére nem biztosított a napi többszöri étkezés, az életkoruknak megfelelő egészséges táplálék, a tudás megszerzéséhez szükséges egészségi állapot, a regenerációhoz szükséges aktív kikapcsolódás lehetősége – áll a cikkben.

A most benyújtott salátatörvény azonban kiveszi a „szociálisan rászoruló” kifejezést a szövegből, így csak a gyerekek üdültetése és étkezése marad benne.

A lap szerint a változás rengeteg embert érinthet: 2018-ban 43 ezer nyugdíjas és 9 ezer fogyatékossággal élő használhatta ki a szociális üdülés lehetőségét. Mint írják, a nyugdíjasok tavaly november 30-ig foglalhattak szállást a 2019-es év üdülési turnusokra, az elnyert üdülési támogatás legkésőbb 2020. március 31-ig használható fel az Erzsébet-programban részt vevő, többségében gyógy- és termálvizes fürdőzési lehetőséget is biztosító szálláshelyek egyikén.

Úgy tudni, a háttérben az Erzsébet-utalvány megszüntetése állhat, amely miatt szükségtelenné vált az utalvány forgalmának és az abból származó bevételek felhasználásának törvényi szintű szabályozása. A Napi.hu megjegyzi: tavaly az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. 5 milliárd forint veszteséggel zárt, miközben 2017-ben 1,7 milliárd forintot keresett az Erzsébet-utalványokon az állami forgalmazó.