Valószínűleg csak az ünnepek után emelhetik ki a Hableány roncsát a Dunából

Dunai hajóbaleset
Egy uszály manőverezik a balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó közelében Budapesten 2019. június 8-án. Fotó: MTI/Sóki Tamás

Nagy eséllyel csak az ünnepek után kezdődhet meg a Hableány roncsának kiemelése a Dunából – mondta Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ osztályvezetője szombat délután Budapesten.

Jasenszky szerint a sodrásoldalon sikerült az összes ablakot és nyílást lezárni a hajón, így megakadályozható, hogy az emeléskor az esetleg a hajótestben lévő holttestek kikerüljenek onnan.

Elmondta tovább, hogy a négy bekötési ponton az úgynevezett befűző köteleket átvezették, az egyik oldalon a kiemelésben résztvevő bárkához rögzítették. A másik bárka, ahova a kötelek másik végét erősítik majd, most foglalja el a helyét.

Vasárnap fűzik be a hevedereket, ehhez a TEK-es elmondása szerint nagy szerencse kell, a kiemelés ezt követően, nagy eséllyel az ünnepek után kezdődhet el.

Az osztályvezető közölte továbbá: egy német alapítvány kutyás áldozatkeresést ajánlott fel, őket Hajdu Jánosnak, a TEK parancsnokának döntése alapján Paks környékére vitték.

Dunai hajóbaleset: csaknem kétmilliárdos sérelemdíjat ítéltek meg a katasztrófa áldozatainak

Egy fa hajtott ki a Hableány roncsából, elültették a TEK területén, „ott fog tovább növekedni”

Felavatták a Hableány áldozatainak emlékművét

Kiemelt beruházás lett a Hableány-áldozatok emlékműve

Négymillió szórólappal teríti be az országot a Fidesz, hogy higgyük már el végre: a Tisza adóemelést akar

Jeszenszky Zsolt: „Ha valaki közülük meghalna, valószínűleg csomóan nem lennének szomorúak a jobboldalon”