Ujjlenyomat alapján azonosítják a dunai hajótragédia áldozatait

Dunai hajóbaleset - Ujjlenyomat alapján azonosítják az áldo
Kreitz Zsuzsanna, a Készenléti Rendőrség bűnügyi technikai főosztályának vezetője (b4) beszél, mögötte Keller Éva, a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetének vezetője, mellette Kim Bjung Ho, a helyszínen dolgozó áldozatazonosító (DVI) csoport dél-koreai vezetője, az Interpol dél-koreai irodájának vezetője (elöl, j) a dunai hajóbaleset áldozatainak azonosításával kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón a Margitszigeten, a Terrorelhárítási Központ mobil műveletirányítási központja közelében 2019. június 6-án. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Dél-koreai adatbázis felhasználásával, nemzetközi protokoll szerint, ujjlenyomatok alapján azonosítják a dunai hajóbaleset áldozatait – közölte a helyszínen dolgozó áldozatazonosító (DVI) csoport dél-koreai vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kim Bjung Ho, aki egyben a Interpol dél-koreai irodájának vezetője, emlékeztetett arra:

Dél-Koreában nagykorúvá válásakor minden állampolgár minden ujjáról lenyomatmintát rögzítenek. Ennek alapján eddig valamennyi, a mentés és a kutatás során megtalált áldozatnak sikerült meghatározni a személyazonosságát.

Elmondta, amennyiben fénykép alapján kizárt egy holttest azonosítása, ujjlenyomat, DNS-mintázat, illetve fogazat alapján identifikálható.

Kreitz Zsuzsanna, a Készenléti Rendőrség bűnügyi technikai főosztályának vezetője arról beszélt: azért kell a koreai DVI-szakembereket bevonni az eljárásba, mert az eredményes munkához szükség van az ottani adatbázisokra. Továbbá olyan áldozatokról is képesek azonosításra alkalmas ujjnyomot rögzíteni, akik akár több hétig is a vízben voltak. Az ilyen típusú azonosítás azonban időt vesz igénybe – mondta a rendőr alezredes.

Kényszerpihenőt tartott a vonat, hogy be ne pisáljanak az utasok

Vonat és személyautó ütközött össze Poroszlón

Tömegbe hajtott egy autós egy kanadai fesztiválon, több ember meghalt

Lezuhant egy gyerek az esztergomi várfalról

Súlyos frontális baleset a 6-os főúton, egy nő meghalt

Durva baleset az M1-esen: egy halott, nyolc sérült