Kivégeztethette Kim Dzsongun a követét, aki a Trumppal való találkozóját szervezte

Sajtóinformációk szerint kivégezték Észak-Koreában Kim Hjokcsolt, azt a követet, aki összehozta a februári Kim Dzsongun-Donald Trump találkozót, és amely végül eredmény nélkül zárult.

A Vietnamban lezajlott tárgyalásokon az észak-koreai vezető azt szerette volna elérni, hogy Trump oldja fel országa atomprogramja miatti legszigorúbb szankcióit, ez viszont nem jött össze.

Az Index a legnagyobb, egymilliós példányszámú dél-koreai napilap, a The Chosun Ilbo nyomán azt írja, a tárgyalás kudarcáért négy diplomata fizetett az életével, több embert pedig munkatáborba küldtek. Úgy tudni, a legtöbben Hjokcsol stábjában dolgoztak,

egyikük álíltólag egy tolmács volt, aki Kim Dzsongun szerint félrefordíthatott valamit.

Az USA-ba delegált Kim Hjokcsolról úgy tudni, a vád szerint nem mérte fel megfelelően az amerikaiak álláspontját, viszont kémkedett azzal, hogy elárulta Kim szándékait az imperialistáknak.

A kivégzés híre kapcsán a Reuters arról írt, hivatalos, észak-koreai bejelentés még nem érkezett az ügyben. A hírügynökség megjegyzi: korábban volt már arra is példa, hogy Észak-Korea azt kommunikálta, hogy súlyos büntetést mért egy diplomatára, aztán később kiderült, hogy más személyazonossággal, épen és egészségesen él.

Trump kitiltotta 12 ország állampolgárait az Egyesült Államokból

Legfőbb bálványa csinált hülyét Orbánból, és ez minden magyarnak fájni fog

Az Egyesült Államok 20 százalékos importvámot vezet be az Európai Unióval szemben

Orbán Viktor: az erős vezetők békét csinálnak, a gyengék háborút

Óriási áramkimaradás Prága jelentős részén, egyelőre nem tudják, mi történt

71 európai parlamenti képviselő jön a Budapest Pride-ra