Alföldi Róbert díszpolgár lett Budapesten

81. „születésnapján” díszpolgári címeket osztott ki Budapest XIII. kerülete, mely 1938. június elsején vált önálló közigazgatási egységgé.

Amint arról a 168 Óra beszámolt, a kerület minden évben adományoz díszpolgári címeket. Az idei elismeréseket május 31-én, a Radnóti Miklós Művelődési Központban dr. Tóth József polgármester három, a XIII. kerülethez jelentősen kötődő személynek adta át.

Az egyik díszpolgári címet Alföldi Róbert Jászai Mari-díjas színművésznek, színházi rendezőnek ítélték oda, aki hosszú ideje a kerület lakója, újlipótvárosi identitását pedig mindig büszkén vállalta. A színész ecuadori felkérése miatt személyesen nem tudott jelen lenni a rendezvényen, nevében a testvére vette át a kitüntetést.

Alföldi Róbert nem a kormány kedvence, tavaly, az országgyűlési választások előtt indoklás nélkül törölték Zalaegerszegen egy beszélgetős estjét. Az Index akkor azt írta, értesüléseik szerint Vigh László Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselő szólt le Balaicz Zoltán polgármesternek, hogy torpedózzák meg a rendezvényt.

Alföldi Róberttel együtt Láng József, Jászai Mari-díjas színművész és dr. Schőner Alfréd, a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga főrabbija is díszpolgári címet kapott a XIII. kerület önkormányzatától.

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Elhunyt Nemere István

Mi történt? Váratlanul kiürítették a budapesti Magyar Színházat

Meghalt Forgács Gábor

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Botrány: meggyalázták Csukás István síremlékét