Baleset

Halálos balesetet okozott egy 32 éves férfi, majd elsétált a helyszínről

Belföld

Itt a vége, Magyar Péter mindent bevallott

Közlekedés

Felszállnak a Gripenek, figyelmeztetést adott ki a Magyar Honvédség

Lemondott az LMP vezetése a választási kudarc miatt

Nem szereztek mandátumot az EP-választáson.

DEMETER Márta; KERESZTES László Lóránt
Az LMP EP-listájának második helyén álló Demeter Márta és Keresztes László Lóránt, a Lehet Más a Politika társelnökei az LMP 45. kongresszusán a Benczúr Hotelben 2019. május 18-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Lemondott az LMP elnöksége, miután a párt nem szerzett mandátumot a vasárnapi európai parlamenti választáson – jelentette be Keresztes László Lóránt társelnök Budapesten.

A politikus sajtótájékoztatón a választás egyetlen pozitívumaként azt említette, hogy az LMP képes volt

egy valódi sorskérdést, az éghajlatváltozást a kampány középpontjába állítani.

Vágó Gábor listavezető a választási vereséget a tavalyi országgyűlési választás után az LMP-ben kialakult belső visszásságoknak tulajdonította. Ahogy fogalmazott, le kell küzdeni azt a hitelességi válságot, amit „a 2018-as harakiri” okozott.

A párt másik társelnöke, Demeter Márta a választási vereség kiértékelését ígérte, valamint az ökopolitika terjesztését.

Az LMP várhatóan júniusban tartja tisztújítását.

Ez is érdekelhet:
Tragédia Fegyverneknél: hat ember halt meg egy frontális karambolban

Unod már az árvíz-híreket? Az LMP kilép az Európai Zöld Pártból!

Rovarirtóval szennyezett babot hívott vissza egy áruházlánc

Orbán szállásadójának testvére beleszállt a „hisztériaellenzékbe”

Elképesztő: még ma is ott ült a parlamentben az ellenzék

Katalin és Péter lett az LMP társelnöke, Erzsébet elhagyja a pártot

SMS-ben toborozza híveit a Fidesz október 23-ra