Kormánybiztos: javíthatja a temető rendbetétele a falusi életminőséget

Óriási az érdeklődés a Magyar falu program eddig meghirdetett pályázatai iránt – magyarázta a modern településekért felelős kormánybiztos még pénteken a Vas megyei Felsőszölnökön.

Gyopáros Alpár szerint néhány héttel azután, hogy megnyíltak az első pályázati lehetőségek, már több mint 1700 település, továbbá több mint 500 egyházközség regisztrált potenciális pályázóként, és nyolcszáz pályázati anyagot már el is kezdtek feltölteni az érintettek.

A kormánybiztos kitért arra, hogy idén legalább 150 milliárd forintot fordítanak a Magyar falu programra, és lényeges elemeként említette az önkormányzatoknak, egyházi közösségeknek meghirdetett pályázati lehetőséget, amelyet a falusi életminőséget javító beruházásokra, felújításokra lehet fordítani. Ilyen lehet felsorolása szerint például

egy bölcsőde, óvoda megépítése vagy korszerűsítése, a polgármesteri hivatal, az orvosi rendelő vagy szolgálati lakások felújítása, de akár a település temetőjének rendbetétele is.

„Káosz, szétesés, összeomlás, hazugság” – Durva megszorítást rendelt el a kormány

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

Újabb számok mutatják: tovább nőtt a Tisza Párt előnye

Orbán nem áll le, megfenyegette a több százezer Pride-felvonulót

Robog felénk a hidegfront: felhőszakadással, jégesővel tarolja le a fél országot

Befesti a MÁV a síneket, hogy ne melegedjenek annyira