Körbehaknizza az országot a Fidesz az EP-választás hajrájában

Országjárásba kezd a Fidesz: a kormánypárt a következő hetekben európai parlamenti választási fórumokat tart az egész országban – közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján.

A tervek szerint közel 220 választási fórumot tartanak majd, ahol a Fidesz vezető politikusai és EP-képviselőjelöltjei – több mint hatvanan – lesznek az előadók.

A fórumok célja az agymosás az, hogy minél több emberhez eljussanak, minél több választópolgárral tudjanak személyesen is találkozni és beszélni a választás tétjéről

– magyarázta Hidvéghi. A Fidesz honlapján már fent vannak a helyszínek, de a lista állítólag nem teljes, így nem érdemes búslakodni, ha egyik-másik település még nem szerepel a turnéállomások között.

Hidvéghi a sajtótájékoztatón beszélt még arról is, hogy

  • bevándorláspárti Brüsszel,
  • erőltetett bevándorlás,
  • illetve Bangóné.
Invázióról beszél, rovarokhoz hasonlítja a Fidesz a választók többségét
Vége a pártnak? Lázadnak Orbán minyonjai: „Átvert minket a Fidesz”
Szépen telnek a fogdák: újabb fideszest vettek őrizetbe
Magyar Péter reggel sajtótájékoztatót tart az Orbán-kormány „egyik legnagyobb hazugságáról”
Magyar Péter: Áder János alapítványa 7 milliárd forint közpénzt kapott a választások előtt
Rengeteg család kap iskolakezdési támogatást – itt vannak a jogosultak