Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Farkas Flórián szerint a migráció a cigányságra leselkedő legnagyobb veszély

Harta ViktorHarta Viktor
Farkas Flórián szerint a migráció a cigányságra leselkedő legnagyobb veszély
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Lungo Drom is kiáll Orbán Viktor miniszterelnök hét pontja mellett – fejtette ki a Magyar Hírlapnak Farkas Flórián, majd a közelgő EP-választás kapcsán arról kezdett értekezni, hogy aki a migrációt támogatja, annak nem érték a nemzet, a család, a kereszténység.

Farkas szerint – aki korábban azt mondta, a cigányság csak a Fideszre szavaz – ha Brüsszelnek bevándorláspárti vezetése lesz, eljön a világvége.

„Nem szabad megengednünk, hogy a migránsok szabadon jöjjenek be az országunkba, magukkal hozva a rasszizmust, a terrorizmust és a nőgyűlöletet. Mi azt szeretnénk, hogy az asszonyaink, lányaink egyedül is kimehessenek az utcára, ne kelljen félniük erőszakos cselekedetektől, mint ahogyan arra számos példát láttunk azon országokban, melyek nagy számban fogadtak be migránsokat”

– véli az országgyűlési képviselő, aki korábban a korrupciós ügyektől övezett Országos Roma Önkormányzatot vezette. Kifejtette, a legnagyobb fenyegetettséget a cigányságra a migráció jelenti, és közösen fel kell lépni az ellen, hogy bevándorlóország legyünk.

Nemrég Farkas Flórián kollégája, Horváth Szilveszter, a Bács-Kiskun Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Szabadszálláson kampányolt a Fidesz mellett, szintén erős mondatokkal.

Ez is érdekelhet

Dobrev Klára: „iszonyatosan nagyok a politikai ambícióim”

Megtámadja a DK a levélszavazatok elfogadását

Orbán: tiszteletet parancsoló győzelmet arattunk

Menczer Tamás úgy tudja, egész Brüsszel Orbán Viktor elhallgattatásán dolgozik

Illegális bevándorlókat találtak az M7-es autópályán, egyikük elmenekült

Dőlnek a csontvázak? Nyomoznak a CÖF plakátkampányos cége ügyében