Soroksári gyilkosság: újabb fejleményekről számolt be az ügyvéd

A korábbi hírekkel ellentétben mégis megerőszakolhatta gyilkosa Kardosné Gyurik Krisztinát, azt a kocogó nőt, akit 2013 szeptemberében gyilkoltak meg soroksári lakhelye közelében egy bokros területen.

A TV2 „Tények” című műsorának a család ügyvédje új fejleményekről számolt be:

az ölési körülményekből azt a következtetést lehet levonni, hogy a halála a durva és erőszakos halálnál is nagyobb szenvedést okozott neki

– fogalmazott Surdy Miklós.

Az akkoriban hajléktalanként élő gyanúsított, R. Szilveszter – akit később DNS mintája buktatott le egy másik bűnügy kapcsán – biciklijével elütötte Krisztinát, majd azonnal megtámadta. Nyakába hurkot tett, és olyan erővel szorította, hogy szinte lefejezte a nőt. A nyomozás mostani állása szerint a gyanúsított azonban meg is erőszakolhatta áldozatát.

Schobert Norbit is beidéztetnék a bíróságra a megölt soroksári futónő ügyében

Vigyorogva érkezett a bíróságra a soroksári futónő meggyilkolásával gyanúsított férfi

Életfogytiglant kaphat a soroksári futónő gyilkosa

Befejezték a nyomozást a soroksári futónő meggyilkolása ügyében

Inog a Fidesz-alelnök széke a tegnapi lebőgés után, erről ír Magyar Péter

Nagy Feró a Szőlő utcai ügyről: „A lányok is kerestek pénzt, mindenki jól járt, nem?”