Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Gazdaság

Súlyos benzindrágulás jön pénteken, de a dízelesek örülhetnek

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Csányi Sándor elmondta, miből fizeti Orbán a luxusrepülőzéseit

Interjút adott az RTL Klub híradójának Csányi Sándor OTP-vezér, aki előzőleg a cége közgyűlésén egy felvetésre azt mondta, Magyarországon ekkora bankból, mint az övé, „egy elég lenne, bőven”. A téma annak kapcsán jött elő, hogy kormányzati körökből régóta terjednek olyan pletykák, miszerint az OTP ellensúlyozására a kormány egy másik gigabankot is összehozna, „Mészáros Lőrinc” neve alatt.

Mészárossal kapcsolatban egyébként Csányi az RTL Klubnak azt mondta, nem érdekli, hogy a felcsúti már gazdagabb nála, nem számolgatja a vagyonát.

Az OTP elnök-vezérigazgatója arról is beszélt, hogy nem számít a 2008-ashoz hasonló gazdasági válságra, de várható lassulás a következő években.

Az MLSZ elnökeként is dolgozó bankvezér arra a kérdésre, hogy tavaly nyáron a moszkvai vb-döntőre közösen utazott-e a bank magángépén Orbán Viktorral, és ha igen, ki fizette a vagyonnyilatkozata alapján szinte nyomorgó miniszterelnök utazást, Csányi azt felelte:

Orbán sosem vendégként utazik a gépén.

„Orbán Viktor utazásait, beleértve a szállását, mindent, amikor úgy alakult… bár nem tudnám megerősíteni, hogy velünk utazott… de amikor úgy alakult mégis, mindig személyen fizette ki, tehát soha nem utazott vendégként”

– magyarázta Csányi.