Forbes: Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar

Mészáros Lőrinc

Letaszította a trónról Csányi Sándort Mészáros Lőrinc, ráadásul úgy, hogy öt éve még fent sem volt a Forbes Magyarország listáján.

A lap ötödik éve készíti el legtehetősebbjeinek névsorát, a rangsor csúcsára idén Orbán Viktor közeli barátja, a rendkívül sikeres gázszerelő, Mészáros Lőrinc került.

Ez azért is érdekes, mert Mészáros Lőrinc öt éve még fent sem volt a listán, most pedig maga mögé utasította az elmúlt három évben első helyezett OTP-tulaj Csányi Sándort.

Mészáros vagyonát a Forbes

381,3 milliárd forintra teszi.

A cikk szerint a médiabizniszt is megízlelő Mészáros vagyongyarapodásának elsődleges forrása a tőzsde volt. Egyrészt jól mentek a részvényei, másrészt idén februárban Mészáros nagy termelő- és építőipari cégeinek jelentős tulajdonrészeit apportálták a szintén Mészáros többségi tulajdonába tartozó Opus Global tőzsdei befektetési holdingcégbe. A cikk szerint az ezekért járó vételárat Mészáros Opus-részvényekben kapta meg, ami jelenleg igencsak jól megy.

Szépen csillog az ezüst is

Mészáros Lőrinctől mintegy 65 milliárd forinttal lemaradva, 317,2 milliárd forintos vagyonnal következik Csányi Sándor a lista második helyén. A lap megjegyzi,

Csányi vagyona a második helyezés dacára gyarapodott idén, és ő évtizedek óta szisztematikusan építkezik, nem pedig néhány év alatt szaladt csillagászatira a vagyona, mint ahogy az Mészáros Lőrincnél megfigyelhető.

A lista harmadik helyére 244,7 milliárd forintos vagyonnal Gattyán György, a Livejasmin.com webkamerás felnőtt-oldal létrehozója, a Docler cégcsoport tulajdonosa került.

Csányi Sándor harminchárom év után átadja az OTP vezérigazgatói posztját

Friss videón Mészáros Lőrinc, aki új, 9,6 milliárdos magángéppel repked

Óriásit gyarapodott egyetlen év alatt Mészáros Lőrinc vagyona

Mészáros Lőrincet kikosarazták, nem lesz új tévéje

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

Ezt is elcseszték: megint nő az infláció, 4,6 százalékkal drágultak az árak júniusban