Bűnügy

Kukásokra lőttek Budapesten, ketten kórházba kerültek

Időjárás

Heves zivatarokra és felhőszakadásra figyelmeztet a meteorológia

Időjárás

Lehűlés és özönvíz: hétvégére rendesen elromlik az időjárás, mutatjuk a friss előrejelzést

Rétvári szerint nyugaton már hanyatlik az oktatás, de nálunk ösztönzik a tehetségeket

Harta ViktorHarta Viktor

Kelet-Európának egyre nagyobb szerepe lesz a jövőben a tehetséggondozásban, mivel itt még az iskoláknak lehetőségük van ezzel foglalkozni, és nem az integrációra kell összpontosítaniuk – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Vácon, a Piarista Gimnáziumban.

Rétvári Bence – aki a térség KDNP-s országgyűlési képviselője – az Új Nemzedék Központ szervezésében megvalósuló családi tehetségnapon arról beszélt, hogy Európának egyre nagyobb szüksége lesz azokra a tehetséggondozókra, akik egyre jobban, egyre több tehetséget tudnak kibontakoztatni, mivel a nyugat-európai oktatást ma leginkább a társadalmi integráció elősegítése köti le.

Úgy tudja, hogy mivel Európába az európai kultúrától teljes mértékben elkülönülő gyerekek érkeznek, az iskola korábbi tanító, nevelő és tehetséggondozó szerepe megváltozott, és most a társadalmi integrálódás elősegítése köti le.

Az államtitkár szólt arról is, hogy az elmúlt időszakban a kormány intézkedései minden más mellett az oktatásban is igyekeztek a tehetséget ösztönözni.

Ezt nyilván máshogy látják azok a diákok, akik például április 26-án tüntetnek a 2020-tól a felsőoktatási felvételi kritériumává váló nyelvvizsga-kötelezettség ellen, mivel szerintük nincs minőségi nyelvoktatás a magyar iskolákban.

Ezek is érdekelhetnek

Rétvári „Cicero” Bence: háborús időkben a háborúból ki kell maradni!

Rétvári Bence úgy tudja, Brüsszel migránsgettót hozna létre Magyarországon

Az OTP feljelentette Karácsony Gergely mozgalmát: banális hibákon csúszhatott el a kamu adománygyűjtés

Rétvári Bence: a baloldal továbbra is akadályozza a pedagógusok béremelését!

Rétvári Bence úgy tudja, sikerült megvédeni az emberek életét és vagyonát, csak éppen legkevesebb 2 milliárd a kár

BREAKING, NAGY A BAJ! Megbuzító könyvet fogott Hidvéghi Balázs a Liszt Ferenc reptéren, bejelentést tett a főispánnál