Baleset

Nagy baleset az M1-esen, többen megsérültek

Gazdaság

Nagy változás jön holnaptól a benzinkutakon

Gazdaság

Brutális üzemanyag-drágulás jön csütörtökön

Ezek a legjobban fizetett állások Magyarországon

A nyugat-európai bérektől azért még messze vagyunk.

13 százalékkal nőtt tavaly a bruttó átlagkereset, amely a Fizetesek.hu kutatása szerint 337 500 forint volt 2018-ban.

Az 52 800 ember saját bevallásán alapuló kutatás azt mutatja, hogy a megyéket tekintve a legnagyobb bérnövekedés Baranya (bruttó 325 700 forint), Békés (bruttó 286 400 forint) és Vas megyében (bruttó 361 400 forint) történt, mindhárom megyében 18 százalékkal kerestek többet a munkavállalók 2018-ban, mint egy évvel korábban.

Budapesten az országban egyedüliként a bruttó átlagbér a 400 000 forintot is meghaladta.

A rangsorban a főváros után a nyugat-magyarországi megyék következnek, sorrendben Komárom-Esztergom, Vas, Győr-Moson-Sopron, Fejér, Pest és Veszprém megye, a bruttó átlagbér mindegyikük esetében átlépte a 350 000 forintos szintet.

Az egyes pozíciók vizsgálata kimutatta, hogy

  • 2018-ban a legjobban fizetett állás a pilótáké volt, akik havonta bruttó 1 millió 20 ezer forintra számíthattak,
  • őket az orvos tanácsadók követték bruttó 945 100 forintos havi bérrel,
  • az IT-tervezők, az IT projektmenedzserek és az IT Termékmenedzserek havi fizetése pedig bruttó 746 400 és 709 800 forint között változott.

Ugyanakkor megjegyezték, hogy a legrosszabbul fizető pozícióval a takarítók rendelkeztek, akiknek átlagos havi keresete a bruttó 156 000 forintot sem érte el.

Ez is érdekelhet:
Ismét büntettek a március 15-i magyar zászlók miatt Romániában

Ismét veszett kutyát találtak Szabolcsban, rendkívüli intézkedések lépnek életbe

Kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen egy irányíthatatlanná vált repülőgép

81 ezerrel nőtt egy év alatt a külföldi vendégmunkások száma Magyarországon

Durva fordulat jön a magyar gazdaságban, már a GKI is erre figyelmeztet

Félmilliós fizetésre vágynak a pályakezdők

Legalább 2-300 ezer vendégmunkás jöhet Magyarországra a Fülöp-szigetekről, Vietnámból, Indonéziából

Szakértő: Az 55-64 éves korosztály dolgoztatásában még nagy a tartalék

Ez a legkeresettebb szakma a munkaerőpiacon, amivel 1,3-2 millió forintot is kereshetsz

Olyan kevés már a rendőr, hogy évente átlagosan másfél hónapot kell túlórázniuk