Pótkocsistul borított fel egy kisteherautót a viharos szél az M1-esen

felborult pótkocsis teherautó
Fotó: Kisalföld/S. Gábor

Ahogy tegnap figyelmeztettünk, akkora a szél most az ország északnyugati csücskében, hogy az M1-es autópályán pótkocsijával együtt borított fel egy kisteherautót.

A Kisalföld fotókat is mutatott a Mosonszentmiklósnál történt balesetről, hozzátéve, hogy a helyszínen nagy a torlódás, érdemes kerülni. Az elárvult pótkocsiról a cikkükben található fotó.

Az Útinform szerint is torlódásra, sávlezárásra kell készülni az M1-es 139-es kilométerszelvényében. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság pedig azt közölte, szerencsére senki sem sérült meg a balesetben.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a balesettel érintett területen éppen másodfokú riasztás van érvényben a viharos szél miatt:

Riasztás a viharos szél miatt március 7-én.

Riasztás a viharos szél miatt március 7-én.Fotó: met.hu

Az előrejelzés szerint ma estig a Dunántúl északi kétharmadában viharos (60-80 km/h), a Dunántúl északnyugati területein néhol 90 km/h feletti széllökés is lehet, erről itt írtunk.

Több autó ütközött délután is, egymást érik a balesetek az M1-es terelésénél

Súlyos baleset az M1-esen, mentőhelikopter is érkezett

Tömegbaleset az M1-esen Herceghalomnál

Paravánnal kellett takarni a keddi tragikus balesetet a bámészkodók elől, az autópályakezelő elmagyarázta

Káoszba taszította a vihar a balatoni vasútvonalat, miután leszakadt a felsővezeték

Világháborús repeszgránát került elő egy miskolci lakótelep közelében