Megszólalt a rendőrség a hajnali sztrádabalesetekről

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán.

gyor-m1-baleset
Összeroncsolódott, kiégett kamion az M1-es autópálya 114-es kilométerénél 2026. június 12-én. A tehergépkocsi munkagépnek ütközött, majd kigyulladt, vezetője a helyszínen meghalt. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet az M1-es autópályán – ezt mondja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a péntek hajnali tragédiák kapcsán, amelyben nyolc külföldi férfi halt meg Győr közelében.

Azt írták, hogy az első baleset 4 óra 30 perc körül történt: eddig tisztázatlan körülmények között – vélhetően elalvás miatt – egy török állampolgár által vezetett tehergépkocsi a 115-ös kilométerben, a tereléssel elzárt úton leállított munkagépeknek ütközött és kigyulladt; a sofőr a balesetben életét vesztette.

A helyszínen már több rendőri egység intézkedett, amikor 5 óra 15 perc körül, valószínűleg a lassuló forgalom következtében, újabb közlekedési baleset történt az autópálya 113-as kilométerében, mintegy 1600 méterrel az előző balesettől.

Ennek során egy moldáv honosságú kisbusz – feltehetően szintén elalvás miatt – nekiütközött az előtte haladó ukrán járműszerelvény hátuljának. A baleset következtében a kisbuszban utazó külföldi férfiak közül heten elhunytak, két embert a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak.

Összeroncsolódott kisbusz az M1-es autópálya 113-as kilométernél 2026. június 12-én. A kisbusz nekiütközött egy korábbi baleset miatt álló tehergépkocsinak, a járműben kilencen utaztak, közülük hét ember a helyszínen meghalt, ketten megsérültek.

Összeroncsolódott kisbusz az M1-es autópálya 113-as kilométernél 2026. június 12-én. A kisbusz nekiütközött egy korábbi baleset miatt álló tehergépkocsinak, a járműben kilencen utaztak, közülük hét ember a helyszínen meghalt, ketten megsérültek.Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A rendőrség az adott útszakasz Hegyeshalom felé vezető oldalát teljes szélességben lezárta, a forgalmat elterelte.

Időközben a szemle és a mentési munkálatok véget értek, az autópályán megindult a forgalom. A balesetek körülményeit a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja – áll a közleményben.

Vizsgálják az autópálya-üzemeltető felelősségét

Magyar Péter miniszterelnök péntek reggel azt közölte a Facebook-oldalán, hogy a „baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kér az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről”.

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter később arról írt, hogy a vizsgálatot különösen az autópályát üzemeltető koncessziós társaság által alkalmazott és jelenleg érvényben lévő forgalomterelésekre tekintettel rendelték el.

A koncessziós szerződésben vállalt feladatok műszaki megfelelőségének ellenőrzéséért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. felel, ez a cég készíti a jelentést, amelyet a miniszterelnök kért az autópálya-terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről az M1-es autópályán történt péntek hajnali halálos baleset miatt – közölte az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t.

A társaság az MTI megkeresésére azt válaszolta, folyamatosan kapcsolatban állnak a Magyar Közúttal és minden információt átadtak, minden információ a rendelkezésükre áll, és ha további adatokra van szükségük, azokat is biztosítják számukra.

Török és moldáv rendszámú járművek érintettek az M1-es autópályán történt két péntek hajnali balesetben
Nyolc ember meghalt két balesetben Győr közelében az M1-esen
M1-es autópálya: három gyermek is megsérült a vasárnap reggeli balesetben
Több autó ütközött délután is, egymást érik a balesetek az M1-es terelésénél
Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyosan megsérült
Meghalt a székesfehérvári házomlás sérültje