Gazdaság

Ezt nézd, mi történik a forinttal

Külföld

Újra elmeszelték Orbán maffiaállamát Strasbourgban: „Meg kell védeni a magyar társadalmat a kormányától”

Belföld

Orbán Szingapúrban rejtegethet valamit? Magyar Péter ismét kemény kérdéseket intézett a kormányfőhöz

Tarolt a Fidesz a tolnai időközi választáson

A Fidesz jelöltje nyerte tegnap Tolna városban az időközi választást, amelyet a korábbi alpolgármester-egyéni képviselő, Pirgi József halála miatt írtak ki.

A 7. választókerületben tartott voksoláson 799 fő volt jogosult szavazni, ebből

  • Berta Zoltán (Fidesz-KDNP): 176 szavazat (81,11 %)
  • Keserü Gábor (független): 41 szavazatot (18,89 %),

kapott.

A választás a testületi arányokat nem befolyásolta, a Fidesznek megvan a biztos többsége. Az viszont érdekes, hogy 2014-ben a fideszes jelölt ugyanitt még csak 45 százalékkal győzött, pedig akkor még három ellenzéki indult vele szemben, most pedig Keserü 41 szavazata mögött elvileg ott volt az „ellenzéki összefogás” is.

A részvétel egyébként szintén beszédesen alacsony, 27 százalékos volt, amiből azt következik, hogy a Fidesz még a kisebb települések kis körzeteiben is szervezettebb, miközben az ellenzéki jelölt gyakorlatilag a szűk családi körét tudta csak szavazásra bírni.

Ez is érdekelhet:
Rászakadt egy utasra a mennyezet Ferihegyen

Kapcsolódó hírek

Itt a vége, Magyar Péter mindent bevallott

Már látszik, milyen időnk lesz a hétvégén

Büdös nagy pofont kapott a Fidesz az országos jelentőségűnek kikiáltott jászberényi időközin

„Nem is volt választás, mi?” – Szégyenkezik a Fidesz a jászberényi vereség miatt, eltüntették a jelöltjüket a Facebookról

Halálra gázoltak egy kerékpárost az M6-oson, többen is áthajtottak rajta

Kigyulladt egy ház Tolnán, két embernek sikerült kimenekülnie, egy nő meghalt

Tragikus baleset Szekszárdnál, a sofőr a helyszínen meghalt

Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást

Nagyon elverte a fideszest az ellenzék jelöltje a II. kerületi időközin