Reagált az egészségügyi ellátó a kórház előtt tiltakozó anyák akciójára

Heim Pál flashmob

Az első negyedév végén, vagyis még ebben a hónapban soron kívül elindítja az Állami Egészségügyi Ellátó Központ a szülők elhelyezésére szolgáló kórházi ágyak beszerzését – írják egy közleményben, miután édesanyák a Heim Pál Kórház elé fekve tiltakoztak szombaton a lehetetlen körülmények miatt.

Az ÁEEK szombati közleménye szerint a legtöbb kórház tart ágyakat a beteg gyermekek közeli hozzátartozói számára is, csupán néhány intézmény nem teljesítette még az elvárásokat.

A központ mint kórházi fenntartó minden hozzátartozónak megfelelő elhelyezést ígért, hogy ezzel is segítse a kórházba kerülő gyermekek gyógyulását. Szüleik ellátására a kormány évente 660 millió forintot biztosít – tették hozzá.

Levideózták a Péterfyben nyargaló csótányfalkát, miután a kormányszóvivő letagadta

Van olyan koronavírusos gyerek, akit lélegeztetni kell a Heim Pál Gyermekkórházban

Újszülötteket is kezelnek koronavírusos tünetekkel a Heim Pál gyermekkórházban

Csecsemőt hagytak a Heim Pál Gyermekkórháznál, szép nevet kapott

Leállt a teljes baleseti sebészeti ellátás a Szent János Kórházban

Újszülött kislányt helyeztek el a Heim Pál kórház babamentő inkubátorában