Három évet kapott a volt fideszes Mengyi „Voldemort” Roland

Vannak még csodák, bár ez csak az elsőfokú ítélet.

Három év börtönre ítélte Mengyi Roland volt fideszes országgyűlési képviselőt költségvetési csalás kísérlete és befolyással üzérkedés miatt a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú ítéletében.

Az ügynek hét vádlottja van, Mengyi Roland – akiről azt hallani, hogy a Harry Potter főellensége után Voldemortnak hívatta magát – a hatodrendű vádlott. Vádlott-társai közül egy kapott letöltendő szabadságvesztést, két és fél évet. A többieket felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve pénzbüntetésre ítélték.

A vád szerint Mengyi Roland 2015-ben fideszes országgyűlési képviselőként

megígérte két tiszaújvárosi vállalkozónak, hogy 10 millió forint kenőpénzért cserébe közbenjár annak érdekében, hogy jogellenesen, valós teljesítés nélkül elnyerjenek mintegy félmilliárd forintos, szociális szövetkezeteknek szóló uniós pályázatot.

Mengyi Roland az eljárás során tagadta bűnösségét,

álláspontja szerint csak tévedés, félreértés történhetett.

Kiderült, mivel tölti napjait a börtönben Mengyi Roland

4 év letöltendőt kapott egy volt fideszes képviselő

Luxusbörtönbe vonult a volt fideszes parlamenti képviselő

Halálra marta egyéves gyereküket a család kutyája Csongrádban, vádat emeltek az anya ellen

Bedrogoztak és megerőszakoltak egy fiatal lányt a Balatonnál

Brutális gyilkosság Bácsalmáson: nyílt utcán szúrta le volt párját és saját fiát egy férfi