A NAV-ot is ráküldték a Momentumra és a Párbeszédre

Az ÁSZ után újabb állami szerv packázik a „veszélyes” ellenzéki pártokkal.

Fekete-Győr András
Fotó: Facebook/Momentum

Költségvetési csalás gyanúja ­miatt rendelt el nyomozást a Momentum és a Párbeszéd ellen a NAV. A feljelentést az Állami Számvevőszék tette – adta hírül az újra kormánylappá silányított Magyar Nemzet.

Az ÁSZ feljelentésében azt írja,

a két párt kampányelszámolása szabálytalan volt, a közpénzek és egyéb források felhasználása nem volt átlátható és elszámoltatható, továbbá egyik párt sem igazolta a kampányban felhasznált pénzek szabályos elköltését.

A Számvevőszék a költségvetés gyanúját azzal próbálja alátámasztani, hogy „nem lehet tudni, mire fordították a pártok a kampánytámogatást, miként azt sem, hogy a felhasználható összeget valóban elköltötték-e”. A szervezet szerint az sem tisztázott, hogy a két párt valamelyike kapott-e máshonnan, például külföldről tiltott támogatást a kampányához, illetve nem derült ki, hogy betartották-e a jelöltenként felhasználható ötmillió forintos korlátot.

A Momentumot és a Párbeszédet – szinte az összes ellenzéki párttal együtt – év eleje óta szívatja az Állami Számvevőszék, míg a Fidesznél és a KDNP-nél természetesen mindent rendben talált.

„Ez felháborító!” Fideszes megmondó szólt vissza Orbánék fasiszta törvényjavaslata miatt

Drogot találtak egy fideszes országgyűlési képviselő fiánál, Magyar Péter is reagált

Elutazik Kövér László

Halálra gázoltak egy embert az M6-oson

Illegális tuningtalálkozóra csaptak le a rendőrök, soron kívüli műszaki vizsgára küldtek több járművet

Rogán csajának 30-60 milliós luxuskiegészítőiről posztolt képeket Hadházy Ákos