Belföld

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

Bulvár

Tónika Show: valaki összemontázsolta Vámpír Ági kifakadását Varga Judit arcával

Bulvár

Ironikus üzenetben sietett Varga Judit segítségére Renner Erika, a lúgos orvos áldozata

Újra felfüggesztik a Momentum és a Párbeszéd állami támogatását

Jobban jártak volna, ha lenyúlnak egy kis közpénzt.

Szilágyi SzabolcsSzilágyi Szabolcs
Újra felfüggesztik a Momentum és a Párbeszéd állami támogatását

Lassan egy hete szívatja az Állami Számvevőszék a Párbeszédet és a Momentumot. Szombaton írta meg a Népszava, hogy a két párt nem kapta meg a nekik elvileg járó néhány tízmilliós állami támogatást.

A számvevőszék kedden visszavonta döntését, és azt nyilatkozták, mivel most már elérhető a két párt, szankcionálásuk nem indokolt. A 2018-as kampánypénzek vizsgálatát azonban nem ússzák meg.

Az Állami Számvevőszék szerdán ismét 180 fokos fordulatot vett, és azt javasolja, függesszék fel a Párbeszéd és a Momentum költségvetési támogatását.

Az indoklás szerint a Párbeszéd nem bocsátott adatot az ellenőrzés rendelkezésére, ezért a kampányköltésekre törvényben előírt, jelöltenkénti legfeljebb 5 millió forintos korlátozás betartása, valamint a tiltott vagyoni hozzájárulások elfogadása a Párbeszédnél nem volt átlátható és elszámoltatható. A párt állítólag nem igazolta, hogy betartotta a kampánypénzek felhasználásához kapcsolódó törvényi előírásokat, a számviteli, a kampány- és a párttörvény tekintetében.

Felmerül továbbá az ÁSZ szerint, hogy a Párbeszéd olyan tiltott hazai vagy külföldi támogatásokból is finanszírozta a kampányát, amely a párttörvényben rögzített tilalomba ütközik.

Tisztességtelen előnyről hablatyolnak

A Momentumnál azt kifogásolják, hogy a pártnál nem volt átlátható és elszámoltatható a költségvetési forrás felhasználása. A támogatás szabályszerű felhasználását objektív módon, hiteles adatokkal, dokumentumokkal nem támasztotta alá a párt, ezáltal a támogatás felhasználása nem volt szabályszerű – írták.

ÁSZ szerint felvethető, hogy nincsenek valós számlák és teljesítés az elszámolás mögött, s a párt törvényellenesen nem, vagy nem teljes körűen, illetve nem kampánycélra költötte el a támogatást. Felmerül továbbá az ÁSZ szerint, hogy a Momentum

túllépte a törvényben meghatározott finanszírozási korlátozást és ezzel tisztességtelen előnyhöz jutott a választásokon,

továbbá a Momentum is olyan tiltott hazai vagy külföldi támogatásokból finanszírozhatta a kampányát, amely a párttörvényben rögzített tilalomba ütközik.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

„De legalább kormányozni tudnak”: elérte a 110 milliárd forintot a kórházak adóssága

Leköptek egy másfél éves kisgyermeket a Momentum utcai kampányolásán

„Mocskos komcsi” – Dávid-csillagot festettek a Momentum előválasztási plakátjára Budapesten

Mi történt? Bencsik Andrásék durván beleszálltak az ajnározott Petőfi-filmbe: „minden vonatkozásban rossz lett”

Megszólalt Magyar Péter: nem hátrál, aljas eszköz

Rubeljobboldal: magyar politikusok is kaphattak pénzt Moszkvából oroszbarát propaganda terjesztéséért